Index Vakbarát Hírportál

Alaptörvény-ellenes a szakszervezetek közötti észszerűtlen különbségtétel

2023. szeptember 27., szerda 19:22

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette A munka törvénykönyvéről szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint az a szakszervezet, amelynek a taglétszáma csak a kollektív szerződés megkötése után éri el a munkavállalók tíz százalékát, a kollektív szerződés módosítását célzó tárgyaláson szavazati jog helyett csupán tanácskozási joggal vehet részt.

Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság nyári ítélkezési szünet utáni első teljes ülésének napirendjére került egy bírói kezdeményezés, amely szerint A munka törvénykönyvének egyik rendelkezése sérti a szakszervezeti jogokat.

A Fővárosi Törvényszék munkaügyi bírója azért függesztette fel az előtte folyamatban lévő eljárást, és fordult az Alkotmánybírósághoz, mert álláspontja szerint A munka törvénykönyvének 276. § (8) bekezdése sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt önkényes megkülönböztetés tilalmát. A támadott rendelkezés lényege:

az a szakszervezet, amelynek a taglétszáma csak a kollektív szerződés megkötése után éri el a munkavállalók tíz százalékát, a kollektív szerződés módosítását célzó tárgyaláson szavazati jog helyett csupán tanácskozási joggal vehet részt.

A bíróság szerint ez a szabályozás alkotmányos indok nélkül, szükségtelenül és aránytalanul hátrányosan különbözteti meg a munkáltatónál kollektív szerződéskötési képességet szerzett szakszervezeteket. Az inkriminált rendelkezés miatt az alapügyben felperes szakszervezet szinte teljesen kiszorul a kollektív szerződés és rajta keresztül a munkafeltételek alakításából, noha az ahhoz szükséges felhatalmazással (taglétszámmal) rendelkezik.

Az Alkotmánybíróság szerda este közzétett határozatában (előadó alkotmánybíró: Hörcherné Marosi Ildikó) osztotta a munkaügyi bíró álláspontját. A döntés indoklása szerint a kollektív szerződés megkötését követően reprezentativitást szerzett szakszervezetek számára tanácskozási jogot biztosító szabályozás figyelmen kívül hagyja a kollektív szerződés

  1. alapvető jellegzetességeit (rugalmasság, aktualizálhatóság),
  2. rendeltetését (a munkáltató és a munkavállalók érdekeinek megfelelő megállapodás), valamint
  3. normatív jellegét (a kollektív szerződés érinti a munkáltató összes munkaviszonyban álló munkavállalóját).

Mivel a támadott szabályozás nem felel meg a különbségtétel észszerűségére vonatkozó követelménynek, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a szövegrészt, továbbá elrendelte a megsemmisített rendelkezés alkalmazási tilalmát minden folyamatban lévő perben. A határozathoz Márki Zoltán és Patyi András alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.

Rovatok