Index Vakbarát Hírportál

Itt a DK terve a Fidesz legyőzésére

2023. szeptember 27., szerda 17:38

A Demokratikus Koalíció a nyáron napra pontosan megtervezte a következő hónapok ütemtervét – derült ki egy szerdai háttérbeszélgetésen, amelyet Molnár Csaba, a párt alelnöke, EP-képviselő tartott újságíróknak. A DK hamarosan utcai kampányt és országjárást indít.

A Demokratikus Koalíció – ha közjogi értelemben még messze is van –, politikai értelemben már a kampányra készül, ennek megfelelően szakaszolják a teendőket, a nyári tervezést, felkészülést az előkampány időszaka követi.

A háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a DK a nyáron tagtoborzó kampányt vitt. Molnár Csaba ezzel kapcsolatban kifejtette, aktivisták nélkül nem lehet érdemi kampányt csinálni, ráadásul visszaesett a politikai elérés a közösségi médiában, ezzel és „azzal a médiatúlsúllyal, és azzal a pénzzel” szemben, amivel a kormánypártok rendelkeznek, illetve tudnak online kampányokra fordítani, érdemben fellépni csak hagyományos offline módszerekkel lehet.

Az offline kampányhoz pedig sok ember kell, a párt alelnökének elmondása alapján a toborzással eddig 2900 fővel sikerült növelni a párttagságot, ami önmagában nagyobb szám, mint néhány párt teljes taglétszáma. A politikus szerint így már több mint 17 ezer tagjuk van, többségük nem budapesti.

Molnár Csaba arról is beszélt, hogy az alapító nyilatkozatot bizonyos időközönként felül kell vizsgálni, ezért elkészült a DK új elvi politikai filozófiai anyaga, „A haza vigyáz rád – Az emberek állama” címmel, „A szociáldemokraták ajánlata egy emberibb világra” alcímmel.

Ez egy elvi, filozófiai alapvetés. Egy valamit magára adó párt nem működhet filozófiai alapvetés nélkül, amire a politikáját alapozza, és bizonyos időközönként nem vizsgálja felül azt

– fogalmazott a politikus, hozzátéve: bár a DK a kezdetektől balközép párt, ez az anyag jobban kidomborítja a szociáldemokrata jelleget. Megjegyezte azt is, nagy baj, hogy a magyar pártok közül kevesen foglalkoznak ma az elvi, filozófiai alapvetés lefektetésével.

Utcai kampánnyal készülnek

A Demokratikus Koalíció szeptember 22-én, Gyurcsány Ferenc pártelnök beszédével nyitotta a politikai szezont. Ezt családi napok követték, majd pénteken kezdődik Dobrev Klára programbemutató országjárása.

Molnár Csaba hangsúlyozta, az árnyékkormány egy év alatt a legfontosabb feladatát elvégezte, nem kommunikációs céllal jött létre, hanem kifejezetten szakpolitikai természetű a projekt, a DK szakpolitikai munkájában több mint ezer szakértő vesz részt.

Kiderült az is, hogy október 10-12-én tartanak kihelyezett frakcióülést Vas és Zala vármegyékben, miközben október elején utcai kitelepülésbe kezdenek, ami egészen november közepéig, végéig tart. Azt akarják bemutatni, hogy „hogyan verte át Orbán Viktor Magyarországot. Tizenöt nagy hazugságot választottunk ki, és ezzel kapcsolatban tényszerűen, adatokkal, idézetekkel bemutatjuk, hogy mi a valóság”. A kampány mind a 106 választókerületben elindul, reményeik szerint több mint húszezer aktivistával. A párt politikusai szintén országjárásra indulnak.

Vidékfókuszú politika

A párt alelnöke a háttérbeszélgetésen kitért arra is, hogy a Demokratikus Koalíció politikája kimondottan vidékfókuszú.

Választást nyerni Magyarországon ott kell. Tavaly úgy lett a Fidesznek kétharmada, hogy az ellenzéknek kétharmada lett Budapesten

– mutatott rá Molnár Csaba, hozzátéve: ha le akarják győzni Orbán Viktort, akkor érdemi teljesítményre van szükség a fővároson kívül, a 2026-os parlamenti választás egyik kulcsa a vidéki nagy és közepes városok megszerzése.

Ha bukják a pénzt, nem tudják mit csinálnak

Molnár Csaba elmondta, hogy a választáshoz közeledve szeretnének adományokat gyűjteni, ebben nincs újdonság, „Magyarországon, magyar emberektől, forintban”. A kampányra készülve ezt mindig felpörgetik, erről mindig beszámoltak, és sose volt belőle probléma, ráadásul ők utalás formájában várják a támogatást, nem adománygyűjtő dobozokban.

A most induló kampányuk kiadványa körülbelül 31 millió forintba kerül, ezen túl terembérleti költségeket kell fizetniük az ország különböző részén. Molnár Csaba a finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban megjegyezte, ha valósággá válik a korábban többször emlegetett lehetséges büntetés, és elvonják tőlük a forrásokat, akkor nem tudják, hogy mit csinálnak.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok