Index Vakbarát Hírportál

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult a halálos beteg magyar alkotmányjogász

2023. szeptember 27., szerda 15:16

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Karsai Dániel ügyvéd, hogy az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal tudja befejezni az életét. Magyarországon a hozzá hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége.

„Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. 2022 augusztusában ALS-t diagnosztizáltak nálam. Az ALS – Stephen Hawking legendás fizikus is ilyen betegségben szenvedett – úgynevezett moto-neuron betegség. Az orvostudomány számára ismeretlen okból az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, emiatt az izmok is, mely teljes lebénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal kell végigélni” – írta közösségi oldalán Karsai Dániel.

Közölte azt is, hogy az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodorja, a betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számára mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Szilárd meggyőződése szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét. 

Magyarországon a hozzám hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége. Mi több, arra sincs módjuk, hogy ebből a célból külföldre távozzanak és ott fejezzék be emberhez méltón az életüket. Ennek oka, hogy a hatályos jogszabályok alapján Magyarország extraterritoriális hatállyal, azaz külföldön is büntetőjogi eszközökkel üldözheti a méltóságteljes eltávozásban segítséget nyújtókat, azaz családtagokat, barátokat, orvosokat

– írta Karsai Dániel.

Nyilvános tárgyalás

Karsai Dániel személyes és szakmai véleménye szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogait sérti, így különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. Közölte:

Minthogy Magyarországon ezen jogsérelem orvoslására jogi út nem áll rendelkezésre, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam. A Bíróság, helyt adva a sürgősség iránti kérelmemnek, az ügyben 2023. november 28. napján nyilvános tárgyalást fog tartani. Az erről szóló bírósági sajtókomüniké ezen a linken található.

Mint írta, személyes ügyét arra szeretné használni, hogy az életvégi döntések rendkívül nehéz témájában párbeszédet indítson. Ügyvédi irodájának jelenlegi is jövőbeni ügyfeleinek üzente: súlyos egészségügyi problémája dacára teljesen aktív szakmai életet él, ügyeik ellátása semmiben nem szenvedhet hátrányt, erre ügyvédi esküje kötelezi, és utolsó lélegzetvételéig el fogja látni a rábízott ügyeket.

Az iroda működése a fentiek szerint biztosított. Sorait Seneca gondolatával zárta: „Csak a gyáva és lusta ember választja a halált a szenvedés miatt, de csak egy őrült él a szenvedés kedvéért.”

Rovatok