Index Vakbarát Hírportál

A családi vita tömegverekedésig, majd késelésig fajult Vasváron

2023. szeptember 27., szerda 11:31

Egy korábbi vita miatt esett egymásnak öt férfi tavaly augusztusban Vasváron. A verekedés annyira elfajult, hogy az egyik elkövető saját unokaöccsét szúrta hasba.

A vád szerint egy korábbi vita miatt az elkövető fiával együtt vonta felelősségre unokaöccseit 2022 augusztusában Vasváron – közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.

A négy férfi kölcsönösen szidalmazta, ütötte és rúgta egymást. A verekedésnél az apa elővette a zsebkését, és hasba szúrta az egyik unokaöccsét, aki életveszélyesen megsérült.

Az elkövető és a másik unokaöccse nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A késelővel szemben életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A verekedés három résztvevőjét – az elkövető fiát és két unokaöccsét – csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolják.

Az elkövetőkről a Szombathelyi Törvényszék dönt – olvasható a közleményben. 

Az esetről videófelvétel is készült, amelyet az ügyészség oldalán lehet megtekinteni. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok