Index Vakbarát Hírportál

Baltával ölte meg lakótársát, mert elitta előle a bort Bács-Kiskun vármegyében

2023. szeptember 27., szerda 12:00

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki baltával végzett lakótársával amiatt, mert megitta előle a bort.

A vádirat szerint a 75 éves férfi 2021 nyara óta egy fedél alatt élt a nála 15 évvel fiatalabb sértettel annak keceli házában. Mindketten alkoholisták voltak, ennek ellenére egyetértésben teltek a napjaik, konfliktusaik nem voltak.

Egy közösen átborozott este után 2023. február 23-án hajnalban vita támadt a lakótársak között amiatt, mert a sértett megitta a maradék bort.

A szóváltás eredményeként a sértett felkapott egy baltát, amit azonban a vádlott kivett a kezéből, és azzal többször lesújtott a fiatalabb férfi fejére.

Miután a vádlott látta, hogy a sértett a bántalmazás következtében eszméletlenül elterült a földön, segítséget kért a szomszédtól, aki értesítette a mentőket. A bántalmazott férfi az orvosi ellátás ellenére 2023. március 5-én meghalt.

Az ügyészség az idős férfit emberölés bűntettével vádolja, és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Rovatok