Index Vakbarát Hírportál

Videón, ahogy kifosztanak egy alvó utast a 6-os villamoson

2023. szeptember 28., csütörtök 16:18

Gyorsított eljárásban állt bíróság elé két férfi. Az elkövetők szeptember elején kifosztottak egy alvó utast Budapesten, a 6-os villamoson. A lopást a jármű biztonsági kamerája rögzítette.

Az elkövető szeptember 11-éről 12-ére virradóan a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson figyelt fel a 6-os villamoson egy alvó utasra. A 23 éves férfi kivette a sértett kezéből a mobiltelefonját, majd a zsebéből egy elektromoscigaretta-készüléket és egy fülhallgatót is, ami összesen 95 ezer forintot ért – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A társa mindeközben arra ügyelt, hogy ne jöjjön senki, így segítve a bűncselekmény elkövetését. A tolvaj páros gyanúsan viselkedett, így egy rendőr igazoltatta őket és megtalálta náluk a lopott értékeket.

A férfit és társát két napon belül bíróság elé állították. Az elkövetők büntetlen előéletűek voltak és beismerő vallomást tettek. A bíróság kifosztás bűntett miatt felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki – olvasható a közleményben

Rovatok