Index Vakbarát Hírportál

Százmilliós áfacsalás ügyében indított eljárást a NAV

2023. szeptember 28., csütörtök 14:58

Nyomozás indult egy vállalkozásnál, amely félmilliárd forintos értékben számlázott más cégeknek, ám nem fizetett járulékot, áfát – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel csütörtökön.

A vállalkozás minimálbéren foglalkoztatta munkavállalókat, akik ugyanott dolgoztak, ám félévente változott a munkáltatójuk. A dolgozóktól levont jövedelemadót, járulékot nem fizették be, a szolgáltatások áfáját nem vallották be és nem fizették be. Az adóhivatal kockázatelemzési rendszere jelezte a tömeges átjelentéseket.

A NAV a fiktív számlák miatt áfaellenőrzést indított.

A hivatal felhívására az ellenőrzött cég semmilyen iratot nem adott át, a kérdésekre nem válaszolt. A megkeresett bankok válaszai alapján azok, akik hasznot húztak az ügyletből, automatákból készpénzben vették fel a bevétel jelentős részét. A revízió a számlát befogadó cégek képviselőit is nyilatkoztatta.

A nyilatkozatok és a rendszeradatok alapján a NAV 132 millió forint adóhiányt, 66 millió forint adóbírságot és 16 millió forint késedelmi pótlékot állapított meg.

A NAV büntetőeljárást folytat a fiktív számlát kiállító társaság és az azokat befogadó cégek vezetőivel szemben. Az adóhatóság közleményében kitért arra: rendszerük azonnal jelez, ha valahol a dolgozókat rövid időn belül tömegesen jelentik át újabb és újabb cégekhez.

Rovatok