Index Vakbarát Hírportál

Létszámhiánnyal küzd a János kórház pszichiátriai osztálya

2023. szeptember 29., péntek 08:35

Felmerült, hogy bezárják a János kórház pszichiátriáját, miután az osztály dolgozói létszámhiánnyal küzd. Az intézmény egy közleményben cáfolta a híreket.

Öt szakápoló is távozott nemrég a János kórház pszichiátriáját osztályáról – értesült az ATV. Mint írták, a létszámhiányt és a pszichiátria bezárásának lehetőségét egy dolgozó is jelezte a közösségi médiában. A bejegyzést azóta eltávolították. 

A csatorna a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökét is megkereste az ügyben. Szekeres György elmondta, hogy

az osztályon háromszor nagyobb az ápolóhiány az átlagosnál.

Úgy látja, hogy a kormány nem engedheti meg, hogy egy ilyen nagy presztízsű, nagy betegellátó kórház bezárja bármelyik osztályát. Hozzátette, hogy a pszichiátriára egy külön hirdetésben toboroznak szakápolókat.

A kórház szerint nem fenyegeti veszély a működésüket

A János kórház egy közleményben válaszolt a hírekre. Kiemelték, hogy három dolgozó távozik a pszichiátriáról, de az osztály működését nem fenyegeti veszély. Mint írták, a bezárás nincs napirenden, emellett fegyelmi eljárást sem indítottak azok ellen, akik a nyilvánossághoz fordultak az ügyben.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a pszichiátriára sokkal nehezebb munkaerőt találni, mint a többi osztályra. Magyarországon ma több millió ember küzd mentális betegséggel. Ennek fényében a szakszervezeti vezető különösen szomorúnak tartja, hogy az elmúlt években bezárt a Merényi kórház és Gálfi Béla kórház pszichiátriája is.

Rovatok