Index Vakbarát Hírportál

A magyaroktól ellopták az államot a DK szerint

2023. szeptember 29., péntek 12:47

A Demokratikus Koalíció programbemutató rendezvénysorozatának nyitóeseményén Dobrev Klára tartott lelkesítő tézisismertetőt budapesti hallgatósága számára. Erős kormánykritikája mellett pontokba szedte azokat a tématerületeket, ahol feltétlen változtatás szükséges.

„A Demokratikus Koalíció országjárásba kezd péntektől, hogy mindenütt bemutassa az országnak tett ajánlatát” – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció programbemutató rendezvénysorozatának nyitóeseményén.

Orbán Viktor kormányfőt kritizálva cinizmusnak nevezte, hogy miközben az emberek azon gondolkodnak, jut-e hús az asztalra, a miniszterelnök veje luxusklubot hoz létre elegáns férfiaknak. A kormánytagok jelentős része pedig luxusjachtokon pihen az Adrián.

Olyan érzésem van, mintha két külön világban élnénk. Van a fideszes milliárdosok szűk csoportja, és van a megszorításokat nyögő többség

– fogalmazott Dobrev Klára, aki úgy látja, Európában és Amerikában is a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek. A világ gazdaságának több mint 30 százalékát összesen 50 vállalat uralja.

A párt legfontosabb tézispontjainak ismertetése előtt feltette a kérdést: ilyen világot akarunk, vagy küzdünk ellene? Megítélése szerint a magyar miniszterelnök nem szembemegy ezekkel a világtendenciákkal, hanem a tőke uralmát a „keblére öleli”. Felépítette a maga hűséges oligarchaelitjét, és a magyar nyugdíjasokat és átlagembereket kizsigerelve átrendezte az erőviszonyokat. 

A DK azonban felveszi a kesztyűt annak érdekében, hogy ne a globális multik határozzák meg a jövőnket.

A Demokratikus Koalíció elsődleges feladataként jelölte meg, hogy az államot visszavegyék, felerősítve 10 millió magyar érdekérvényesítő erejét. Szociáldemokrata ajánlatuk arról szól, hogyan szervezzék át az államot.

Csúszunk lefelé, ezért nincs sok idő

Nincs jólét erős, hatékony állam nélkül – szögezte le beszédében Dobrev. Diagnózisa szerint a piac rendezőelve nem oldja meg az emberek problémáját. A magyar állam is csak akkor mutat erőt, amikor begyűjti az adókat, de a közös pénz elosztásánál már megbukik.

Az emberek az adójukért joggal várnak el tisztességes szolgáltatásokat, ezért számonkérhető, kikényszeríthető és mindenütt jó minőségű szolgáltatást kell nyújtania.

A DK vállalása szerint ezt a minőséget államtól független szakértő testületek fogják ellenőrizni.

Visszaadjuk a magyaroknak az államot, mert a haza vigyáz rád! – ez lesz a párt legerősebb jelmondata.

Dobrev Klára bejelentette, hogy a következő hónapokban minden egyes szakterületet végigtárgyalnak, és kikérik ezekről az emberek véleményét.

Az egészségügyről szólva emlékeztetett a 300 forintos vizitdíjról szóló népszavazásra, ahol a Fidesz azt kommunikálta, hogy az egészségügy nem üzlet. Ehhez azt tette hozzá, hogy az elmúlt 13 évben mégis üzletet csinált belőle az oligarchái számára.

A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók a rokonok és haverok kezében van, Mészáros Lőrinc is megjelent már ezen a piacon.

Azt hangsúlyozta, hogy magyarok millióinak nincs ezekre a szolgáltatásokra pénze, ezért előfordul, hogy gyógyítható betegségekbe is belehalnak. A magánszolgáltatók nem kiegészítik, hanem helyettesítik a közfinanszírozott egészségügyet. Adatai szerint háztartásonként 300 ezer forintot költenek a magyarok a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételére.

Az oktatásról megjegyezte, ma 16 ezer tanár hiányzik a rendszerből. Az adóért nem kapnak az emberek tisztességes oktatást, ezért kénytelenek súlyos tízezreket fizetni a magántanároknak. Akinek erre nincs pénze, annak marad az összeszerelő üzemekben a segédmunka. Nincs mód a széles körű felemelkedésre.

Hogyan lehet úgy tanulni, ha a másnapi órarendet az előző nap mondják meg?

A jó minőségű oktatás nagyon sok pénzbe fog kerülni, de az európai átlagnál többet kell majd költeni az oktatásra, ha a 20-30 év múlva jelentkező kihívásokra akarjuk felkészíteni a gyerekeket. Nemcsak azért, hogy jól dolgozzanak, hanem azért is, hogy boldogok lehessenek. A mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú oktatást alkotmányos joggá kívánják emelni.

„Több millió szegény országává váltunk” – vezette fel a szociális területet érintő téziseit. E szerint az állam nem szervezheti ki az egyházaknak a gondoskodás feladatát. A DK mindenki számára biztosítja az emberhez méltó életet úgy, hogy ehhez méltó feltételeket is teremt.

Dobrev Klára szerint a jelenlegi vezetés kurzuskultúrát csinált, a művészetet a hatalom szolgálatába állította. A DK azonban úgy látja, az államnak e területen csak annyi szerepe van, hogy nem szól bele a művészetbe, biztosítja a szabadságát és támogatja. Ez utóbbira azért van szükség, mert a kultúrát nem lehet kiszolgáltatni egy-egy mecénás igényeinek. 

A kultúra nem lehet az elit kiváltsága, azt az ország minden pontján elérhető közelségbe kell vinni.

Hogyan lesz szolgáltató állam? Az adók által. Dobrev erről úgy fogalmazott, az adószedés egyfajta értékítélet is. A jelenlegi rendszerben a köz terheit a bérből és fizetésből, illetve a nyugdíjasok viselik Magyarországon, miközben Európában a legkevesebb adót a tőke nálunk fizeti.

Abszurd és perverz rendszer

– szögezte le Dobrev, mert a bérből és fizetésből, illetve a nyugdíjasok jövedelmük csaknem 30 százalékát fizetik be adóban (ennek jelentős részét a 27 százalékos áfa által).

Véleménye szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája három pilléren nyugszik:

Ez a Fidesz-kormány koncepciójában a versenyképességünk alapja. Csakhogy ezzel beleragadunk a közepes fejlettségű országok csapdájába. Elment 600 ezer magyar, akiknek a munkaerejét mindenhol szívesen látják és meg is fizetik. Kiemelte, hogy

a jövedelem és bér egy szocdem országban annak garanciája, hogy ne legyél alávetett.

Dobrev Klára hallgatóságát arról is tájékoztatta, hogy Brüsszelben megszületett az európai minimálbér-megállapodás, amelyet a DK kormányra kerülve be is vezet. A szakszervezeti munkaadói tárgyalásokon az állam aktív szerepet vállal majd, és mindig a munkavállalói oldalon fog állni.

Hazudik arról, hogy mekkora nyugdíjemelést ad, kevesebbet ad, mint az általa elfogadott törvények. Mintha 65 év felett az emberek már nem tudnának számolni.

A magyarok egy része azért megy el az országból, mert a nyugdíjasok példáján látják, hogy 65 éves koruk után mi várna rájuk itthon. A DK ezért alkotmányos joggá tenné a nyugdíjjogosultságot, és visszaállítaná a nyugdíjak vegyes indexálását.

A klímaváltozásról szólva megjegyezte, hogy a zöldátállásnak igazságosnak kell lennie. Példaként azt mondta, sokan nem azért járnak húszéves dízelautóval, mert nekik ez tetszik, hanem mert erre van pénzük.

Arról is hosszabban beszélt, hogy a milliárdosok egymás között sutyorogva hozzák meg az ország szempontjából fontos döntéseket, ezért álláspontjuk szerint

átláthatóvá kell tenni a lobbitevékenységeket. Azokra is új szabályozás vár, akik már belenyúltak a közös kasszába.

Az önkormányzatoknak viszont visszaadnák a korábbi jogosultságaikat.

Hol van a helyünk a világban? – tette fel végezetül a kérdést Dobrev Klára, majd azt emelte ki, hogy az autokráciákban csak szegénység van, és kiszolgáltatottság. Az ilyen országok vezetői nem képesek biztonságosabbá és élhetőbbé tenni saját országaikat. Helyzetértékelése szerint Európa jelenleg egy szorosabb szövetség felé halad. Magyarországnak ebben a helyzetben az az érdeke, hogy az Európai Egyesült Államok centrumához tartozzon. Úgy vélte, nem toporzékolni kell az unió különböző színterein, hanem ott ülni a tárgyalóasztal mellett, mert csak így tudunk beleszólni a bennünket érintő ügyekbe.

Az elkövetkezendő hónapokban a Demokratikus Koalíció országszerte 13 helyen mutatja be a programpontjait. Dobrev Klára mind a 13 helyen ott lesz, emellett az árnyékkormánya tagjai 100 különböző programon vesznek részt, és az emberek a DK utcai pultjainál is elmondhatják több száz helyen a véleményüket. Velük a párt online műhelycsoportokon keresztül is tartja a kapcsolatot.

(Borítókép: Dobrev Klára. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok