Index Vakbarát Hírportál

Megvan a Metropolitan Egyetem új rektora

2023. szeptember 29., péntek 10:01

Az intézmény pénteki közleményéből kiderült, a rektori pozícióra kiírt nemzetközi pályázat eredményeként október 1-től Kocziszky György tölti be a tisztséget. Az új rektor jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkezik.

A Metropolitan Egyetem pénteki közleményében azt írták, a közgazdaság-tudományból kandidált, majd habilitált új intézményvezető a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, a Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet igazgatója és a Regionális Gazdaságtan Tanszék vezetője is volt, korábban pedig hat éven át rektorhelyettesként tevékenykedett.

A szakember 1972-ben végzett gépészmérnökként a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, három év múlva pedig az okleveles gazdasági mérnöki képesítést is megszerezte. Kutatási területe elsősorban az etikus közgazdaságtan, illetve a regionális gazdaságtan, valamint a növekedés- és fejlődéselméletek.

2011-től 12 éven át a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja volt.

Idézték a közleményben az új rektort, aki megtiszteltetésnek nevezte kinevezését, és reményét fejezte ki, hogy az üzleti szektorban szerzett tanácsadói tapasztalata mellett a vezetés- és szervezéstudományi ismereteit is kamatoztathatja új tisztségében.

Kifejtette, véleménye szerint sikeres pályázatában régiós akadémiai beágyazottsága is szerepet játszott, és szeretné elérni, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem Közép-Európa meghatározó felsőoktatási intézményévé váljon.

Az egyetem közölte, Bachmann Bálint leköszönő rektor tudományos pályáját a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának vezetőjeként folytatja az idei tanévtől.

Rovatok