Index Vakbarát Hírportál

Homokot és kavicsokat tömtek egy gyerek szájába az osztálytársai

2023. október 2., hétfő 09:32

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két fiatalkorú ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A fiúk az iskolaudvaron kiskorú osztálytársukat játék közben földre vitték, lefogták, miközben gyermekkorú társuk a hanyatt fekvő sértett szájába füvet, kavicsot és homokot tömött. Az idegen anyag okozta megbetegedés miatt a sértett életveszélyes állapotba került.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak gyermekkorú társuk és a sértett kiskorú fiú egy borsodi kistelepülésen lévő általános iskola tanulói, baráti viszonyban voltak. 2022. március végén az iskola udvarán játék közben a két vádlott és a gyermekkorú fiú először egy másik kiskorú fiút próbáltak meg megfogni és a fűben hempergetni, de ő védekezett és elfutott. Ezután a sértetthez mentek, lefogták a kezeit, földre vitték, hanyatt fekvő helyzetben tartották, amíg a gyermekkorú fiú a szájába füvet, kavicsot és homokot tömött, amit a sértett lenyelt.

A fiatalok ezután elengedték a fiút és távoztak, a sértett viszont a történteket szégyellte elmondani, így tanárainak és szüleinek sem számolt be az eseményről. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták és kétszer megműtötték.

A sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlenül életveszélyes állapotot eredményezett, életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg.

 A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés a gyermek számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával, zárja a közleményt az ügyészség.

Rovatok