Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem

2023. október 2., hétfő 09:08

Ungár Péter, az LMP társelnöke volt a vendég az ATV Élőben Jófej című műsorának legutóbbi adásában, ahol Horváth Oszkár többek között arról kérdezte az ellenzéki politikust, mit gondol azokról a véleményekről, amelyek szerint összeegyeztethetetlen a közéleti tevékenysége azzal, hogy az édesanyja, Schmidt Mária közben a miniszterelnök főtanácsadója.

A szeretet nem jelent egy totális azonosulást valakivel. Azért, mert szeretem az édesanyámat, még nem kell mindenben egyetértenem vele. Akinek ez problémát okoz végiggondolni, az nem igazán tudja, mi a szeretet

– jelentette ki az LMP társelnöke, aki elárulta azt is, évek óta nem él egy fedél alatt az édesanyjával. 

Hangsúlyozta, korábban nem szívesen beszélt erről a témáról, de ma már úgy gondolja, mégis fontos kitárgyalni ezeket a dolgokat, mert gyógyítja a magyar társadalmat. Azt az üzenetet szeretné ezzel közvetíteni az emberek felé, hogy a fideszeseknek és nem fideszeseknek együtt kell élniük ebben az országban, és nem szabad gyűlölniük egymást.

A kérdés azért is merült fel a műsorban, mert nemrégiben komoly bírálatokat kapott az ellenzéki oldalról, főleg momentumos politikusoktól, amiért kiderült, a nyáron Orbán Viktort vendégül látta Schmidt Mária a család horvátországi nyaralójában

Nem csupán családi kapcsolatairól esett szó az adásban, beszélt az LMP korábbi vezetőjéhez, Schiffer Andráshoz fűződő viszonyáról is, aki távozása után több alkalommal is kritikát fogalmazott meg volt pártja kapcsán. Ungár azt mondta, Schiffer a 2010-es évek legjobb parlamenti debattőre volt, akiről nagyon sok jót el tud mondani, de ő elhagyta az LMP-t, ezért szerinte már nincs joga beleszólni abba, hogy az egykori pártja milyen irányba halad. 

Ungár elárulta azt is, hogy Schiffer András már nem áll szóba vele egy ideje, a köszönését sem fogadja, de nem pontosan tudja, hogy mi ennek az oka. Mint mondta, Schiffer távozása után jelentős részben rá hárult a feladat, hogy az LMP politikailag túlélje azt az időszakot, ez pedig sikerült is. Úgy gondolja, Schiffert ezt frusztrálhatja, ezért viszonyulhat hozzá így egykori párttársa. 

Aki kíváncsi a teljes beszélgetésre, itt tekintheti meg:

Rovatok