Index Vakbarát Hírportál

Életmentő műtéten esett át Havas Henrik

2023. október 3., kedd 09:01

Szívbillentyűcserét hajtottak végre Havas Henrik újságírón, akinek a műtét nélkül maximum két éve lehetett volna hátra orvosai elmondása szerint. A nyáron látogatott el a Sportkórház kardiológiájára, ahol kiderült, hogy bal szívkamrája alig 50 százalékosan működik, így a műtét elkerülhetetlenné vált, amelyet végül a Haller utcai kardiológián hajtottak végre.

Havas Henrik legjobban a Heti Hetesből lehet ismerős számunkra, mindemellett viszont az ország egyik legnevesebb újságírója is. Életmentő műtétjére szeptemberben kerítettek sort, amiről minden félelemérzet és idegesség nélkül beszélt. 

Elmondása szerint eredetileg térdvizsgálatra érkezett a Sportkórházba a nyár elején, de amikor orvosának elmondta, hogy hamar elfárad mostanában, és nem érzi magát teljesen rendben odabent, rögtön javasolta számára a teljes kardiológiai kivizsgálást. Ekkor derült ki a rémisztő hír,

miszerint bal szívkamrája alig 50 százalékon működik nap mint nap.

Havas számára nem volt újdonság harcba szállni az életéért, ugyanis néhány éve a rákkal kellett megküzdenie. A szívbillentyűműtétet sikeresen végrehajtották, amit követően még két napig kellett intenzív osztályon feküdnie az újságírónak. 

A műtét utáni nagyvizitkor orvosa úgy fogalmazott,

Havas úr, ön most újjászületett!

Elmondta, hálás az orvosoknak és az ápolóknak „lelkiismeretes munkájukért és azért, hogy visszaadták életét” – írja a Blikk.

Rovatok