Index Vakbarát Hírportál

Átvenné az állam Iványi Gáborék szegedi iskoláját

2023. október 3., kedd 17:12

Bár a szegedi közgyűlés szeptember végén 10 millió forintot szavazott meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) helyi iskolájának, ez a támogatás nem lesz elég a további működésre. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy az állam szívesen átveszi a pénzhiánnyal küszködő oktatási intézményt.

„Amikor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség anyagi nehézségei elmélyültek, a tárcánál folytatott tárgyalásokon már felajánlottuk, hogy az érintett iskolákat az állam átveszi, de akkor ezt még elutasították” – nyilatkozta lapunknak Maruzsa Zoltán. A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette: 

Amennyiben a MET az álláspontját megváltoztatta, és az iskoláját annak megmentése érdekében át kívánja adni az államnak, a szegedi tankerület engedélyt kap az átvételre.

Az államtitkár szerint a MET-nek nincs iskolafenntartási kötelezettsége.

A dolgozók 10 százaléka már felmondott 

A szegedi közgyűlés szeptemberi képviselő-testületi ülésén Szabó Bálint képviselő mandátumának megszüntetése mellett arról szavazott, hogy egy 10 millió forintos támogatást biztosít a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak. Az oktatási intézmény fenntartója az Iványi Gábor nevével fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.

Az utóbbi években a MET komoly anyagi problémákkal küzdött, jelentős köztartozásokat halmozott fel, ráadásul az adóhatóság is inkasszálta a szervezet pénzeit.

A MET által fenntartott iskolák tanárai, illetve dolgozói hónapok óta nem kapják meg teljes fizetésüket és a járulékokat sem fizetik meg utánuk. Iványi Gábor az RTL Híradónak korábban úgy nyilatkozott, hogy a dolgozók csaknem 10 százaléka mondott fel a MET által működtetett intézményeknél, mivel alig tudnak fizetést adni.

A sajtóhírek szerint a szegedi iskolában is felmondott már több tanár. Itt a szülők kezdtek el támogatásokat összegyűjteni az iskolának, mert a diákok egy része sajátos nevelési igényű, és a Wesley-n kívül Szegeden máshol nincsenek ilyen jellegű fejlesztési programok.

Botka: Ilyen az Orbán-kormány bosszúja 

A szegedi közgyűlésen Botka László polgármester elmondta: a MET intézményei az Orbán-kormány bosszúja miatt kerültek nehéz helyzetbe. Az ellenzéki politikus hozzátette: tisztában van azzal, hogy 10 millió forint nem oldja meg az iskola problémáit, de a tanárok és a szülők érezhetik, hogy a szegediek mellettük állnak.

(Borítókép: Iványi Gábor. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok