Index Vakbarát Hírportál

Díszpolgár lett Matolcsy György

2023. október 3., kedd 10:09

Díszpolgár lett Kecskeméten Matolcsy György, akinek élete számos ponton kötődik a városhoz. Az ünnepélyes kitüntetést hétfőn adományozták a jegybankelnöknek.

A kecskeméti önkormányzat a Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető címet adományozta Matolcsy Györgynek, amit a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn vett át ünnepélyes keretek között – adta hírül a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

Matolcsy György élete számos ponton kötődik Kecskemét város életéhez. Édesapja, idősebb Matolcsy György animációsfilm-producerként és filmtörténészként a Pannónia Filmstúdió, illetve a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műterem – a későbbi Kecskemétfilm Kft. – egyik alapítója volt, aki munkássága elismeréseként 2007-ben meg is kapta a Kecskeméti Animációs Fesztivál életműdíját.

A Matolcsy György nevéhez fűződő Széchenyi-tervnek köszönhetően Kecskemét a 2000-es évek elején olyan forrásokhoz jutott, amelyekkel jelentős sport- és turisztikai beruházások valósulhattak meg a városban, majd később tevékenyen járult hozzá Kecskemét kiemelt járműipari központtá nyilvánításához, melynek révén számottevő infrastrukturális vagyon is gyarapította a várost. Ugyanerre az időszakra tehető a minisztériumához tartozó szakképzési struktúra megreformálása, a duális képzési modell bevezetése, melynek Kecskemét a zászlóshajója lehetett.

Matolcsy György már a 2010-es évek elején hangoztatta, hogy Kecskemétnek egyetemre van szüksége. A kecskeméti felsőoktatás újabb fénykora, a Neumann János Egyetem létrejötte az ő nevéhez fűződik. A díszpolgári cím a város gyarapodásáért évtizedeken keresztül tett erőfeszítéseinek elismerése.

Rovatok