Index Vakbarát Hírportál

Nem cicóztak a Budapest Pride aktivistái, bementek egy Libribe, és leszedték a könyvekről a fóliát

2023. október 4., szerda 20:02

A Budapest Pride szervezői levették a fóliát pár könyvről az egyik Libri áruházban Kovács Domokos színművész-bábszínész és Papp Éva előadóművész (ex-Ricsárdgír) és aktivista segítségével.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a jogtipró rendelkezéseket a lehető leghamarabb hatályon kívül helyezzék, és addig is a lehető legkevesebb kárt okozzák. Ebben fontos eszközünk a nyilvánosság, ezért dolgoztuk ki ezt a módszerében a polgári engedetlenséghez hasonló tiltakozási módot” – közölték az akciót bemutató posztjukban. 

A cenzúra és az LMBTQ-közösség eltörlésére tett kísérletek nagyon károsak, nem férnek össze a demokratikus jogállammal, ellentétesek az Alaptörvénnyel és az uniós, valamint nemzetközi joggal, ezért ezt nem szabad annyiban hagynunk

– tették hozzá. Az aktivisták a levett fóliák árát meg akarták téríteni, de a bolt vezetője erre nem tartott igényt.

Rovatok