Az egyik osztálytársa vert meg úgy egy 11 éves fiút a tornaórán, hogy kórházba kellett szállítani. A kórház feljelentést tett, majd nem sokkal később egy ismeretlen tettes a gyermek édesanyját verte meg. A helyiek szerint lehet összefüggés a két cselekmény között, de a rendőrség még nyomoz.
Egy Pest vármegyei általános iskolában az egyik diák megtámadta az osztálytársát, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani. Miután az egészségügyi intézmény feljelentést tett, pár nappal később az édesanyára is rátámadtak – tudta meg a Bors egy másik aggódó szülőtől.
A lap szerint a problémát az okozta, hogy
két 11 éves tornaórán játék közben a labda megszerzéséért küzdött, ami végül verekedéssé fajult.
A feldühödött fiatal lábszáron majd többször hasba rúgta társát, végül a labdával is fejbe dobta. Az orvosi vizsgálatok 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést állapítottak meg. A kórház végül hivatalból feljelentést is tett a rendőrségen.
Mint kiderült, az aggódó szülő szerint az iskola igazgatójához is fordult segítségért, de ő nem vette elég komolyan az ügyet.
A fiút úgy megverte az egyik társa, hogy majdnem leszakadt a lépe. Kórházba kellett szállítani. Ezután a sértett anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatónőjét, hogy mégis hogyan történhetett ez meg. Végül még az édesanya lett kérdőre vonva, hogy ismeri a támadó fél családját, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni
– mesélte a szülő.
A feljelentést követően három nappal az ügyre a figyelmet felhívó szülő szerint az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került. Többekben felmerült, hogy a két eset között összefüggés van.
A lap felkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, a rendőrségre 2023. szeptember 28-án érkezett a bejelentés, miszerint egy Pest vármegyei település közelében futó nőt egy ez idáig ismeretlen férfi többször megütött. A Rendőrkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el, a körülmények tisztázása folyamatban van.