Index Vakbarát Hírportál

Jövő nyárig kitarthat a háborús veszélyhelyzet Magyarországon

2023. október 5., csütörtök 19:50

Társadalmi egyeztetés céljából megjelent az Igazságügyi Minisztérium tervezete, amely módosítaná a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvényt. A lényeg, hogy Magyarországon 2024. május 23-áig érvényben maradhat a háborús veszélyhelyzet.

A magyar kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében tesz javaslatot a veszélyhelyzet további 180 nappal történő meghosszabbítására – derül ki a dokumentumból, amit az Economx vett észre.

A jelenleg tartó veszélyhelyzeti szakasz 2023. november 25-éig tart, ha a módosító javaslatot elfogadja a parlament, akkor 2024. május 23-áig minden változatlan marad.

A háborús vészhelyzeti rendelkezés először tavaly május végén lépett életbe. Orbán Viktor akkor ezt azzal indokolta, hogy „a járvány alatt bevezetett veszélyhelyzethez hasonlóan ez is lehetővé teszi a kormánynak, hogy azonnal reagáljon”.

A módosítás és az újbóli hosszabbítás a rendeleti kormányzás folytatását is jelentené, amely értelmében továbbra is rendszeresen módosíthatók a törvények alacsonyabb rendű jogszabályokkal és kormányrendeletekkel.

Rovatok