Index Vakbarát Hírportál

Wintermantel Zsolt szerint bűn prémiumot adni a budapesti BKK- és BKV-vezetőknek, de ő is megszavazta

2023. október 5., csütörtök 10:22

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője is megszólalt a közel 65 millió forintos, BKV-s és BKK-s vezetőket megillető prémium ügyében. Szerinte ezzel nagy bűnt követett el a főpolgármester, miközben most Karácsony Gergely bebizonyította, hogy korábban Wintermantel is megszavazta a határozatot, ami alapján megkaphatják a vezetők a prémiumot.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője nemrég még arról beszélt a Hír TV-ben, hogy „Karácsony titokban mesés prémiumok kifizetését engedélyezte”. A politikus szerint évek óta azt hangoztatja a főpolgármester, hogy ki van véreztetve a főváros, nincs pénz, de akkor szerinte nem kell ilyen szintű, tízmilliós jutalmakat kifizetni, amikor egyébként a város vezetése átfordul a folyószámla-hitelezésbe. 

Wintermantel szerint a BKK, illetve a BKV vezetői számára adott prémiumok ügye egy rendkívül súlyos vezetői hiányosságra mutat rá, hiszen a főpolgármester elsődlegesen a budapesti polgárságért felelős, a budapesti utazóközönségért felelős, és ha ezek rendben vannak, ki lehet fizetni összegeket a vezetők számára, ha van pénz. Azonban most Karácsony Gergely főpolgármester megosztott egy bejegyzést a Facebook-oldalán, miszerint fél éve maga Wintermantel is megszavazta a prémiumok kifizetését.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint bűn, hogy a fővárosi cégvezetők megkapták a prémiumukat. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy fél éve még semmi baja nem volt ezekkel, sőt meg is szavazta őket

– írta a bejegyzésben.

Emellett egy fotót is megosztott, amin látható, hogy a Fidesz fővárosi frakcióvezetője is megszavazta a határozatot, aminek alapján prémiumot oszthatnak ki a BKK, illetve a BKV vezetői számára.

A főváros sajtóosztálya nemrég felhívta a figyelmünket arra is, hogy mivel prémiumról van szó, ez nem jelenti, hogy a vezetőknek automatikusan járnak az összegek. Ahhoz, hogy pluszpénzt kapjanak, bizonyos célokat is el kell érniük.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője lapunknak arra hívta fel a figyelmét, hogy a BKK felügyelőbizottsága februárban, még akkor tett javaslatot a prémiumok kifizetésére, amikor főváros nem folyószámlahitelből finanszírozta a működését. A főpolgármesteri döntés azonban nyáron született, amikor már Budapest vezetése sok tízmilliárdos hiánnyal számolt az idei évre. Wintermantel Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a felelősség ez ügyben egyedül a főpolgármesteré, és nem mutogathat másokra.

Rovatok