Index Vakbarát Hírportál

Akkora a munkaerőhiány, hogy a BKV már magyarul nem beszélő buszsofőröket is alkalmazna

2023. október 5., csütörtök 16:10

Ha nem oldódik meg rövidesen a munkaerőhiány kérdése, és nem lesz más elérhető megoldás, akkor akár magyarul nem beszélő buszsofőrökkel is szerződést kötne a BKV – erősítette meg a vállalat.

„Magyarul beszélő külföldieket már most is alkalmazunk, de vizsgáljuk a lehetőségeit angolul beszélő munkavállalók foglalkoztatásának is, felkészülve arra az esetre, amikor a tartós munkaerőhiány miatt valamely munkakörben az szükségessé válik” – közölte a Mandiner megkeresésére a BKV Zrt.

A lap megkeresését az a hír indokolta, amelyről csütörtökön az Indexen is beszámoltunk. Mint megírtuk: a járművezetők hiánya lépéskényszerbe hozza a fővárosi közösségi közlekedés szolgáltatóit, így könnyen előfordulhat, hogy nemsokára indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrök is feltűnnek majd a BKK szerződött szolgáltatójának, az ArrivaBus Kft.-nek a budapesti járatain.

Ezzel összefüggésben a BKV múlt heti igazgatósági ülésén az is elhangzott: már folyik a munkavállalók képzése, Nemes Gábor igazgatósági tag ugyanakkor több aggályt is felvetett, köztük azt hogy

Az egykori szakszervezeti vezető szerint elsősorban a hazai munkaerőpiacról kellene buszsofőröket toborozni, mert ők jelentik a hosszú távú megoldást, a külföldi munkavállalók legfeljebb 2+1 évig maradnak.

Az ArrivaBus a felvetésekre ugyanakkor úgy reagált, hogy miután a magyar kormány hiányszakmának minősítette a járművezetői szakmát, lehetőséget kaptak arra, hogy megvizsgálják a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatását.

Rovatok