Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a Szabolcs vármegyei nőt, aki megfojtotta férje szeretőjét

2023. október 6., péntek 15:17

A Nyíregyházi Törvényszék tizennyolc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a nőt, aki tavaly nyáron megfojtotta férje szeretőjét – közölte az MTI-vel pénteken a törvényszék sajtószóvivője, Bartha Andrea.

Tavaly nyáron egy szabolcsi településen élő nő férje szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel. Erről a feleség tudomást szerzett, féltékenységének többször hangot is adott. A férfi azonban ismét felkereste szeretőjét, és legalább két liter bor közös elfogyasztása után szeretkeztek, majd elaludtak.

A délutáni órákban a feleség megjelent a szerető lakásán, ahol az ágyban fekvő nőt megütötte, földre rántotta. Férjét egy hamutállal fejbe vágta, mire a férfi elmenekült a helyszínről.

A közlemény szerint a feleség ezután is folytatta az alkoholos befolyásoltság alatt álló – emiatt védekezésre képtelen – sértett bántalmazását és 

OLYAN ERŐVEL SZORÍTOTTA MEG NYAKÁNÁL FOGVA, HOGY A nő A HELYSZÍNEN MEGHALT.

A törvényszék szerint az ítélet nem jogerős, a vádlott, a védője és az ügyész is fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozatra a rendelkezésre nyitva álló háromnapos határidőt.

Rovatok