Index Vakbarát Hírportál

A lombkorona nélküli koronasétány után most egy víz nélküli csónakázótó épült

2023. október 6., péntek 08:16

A nyírmártonfalvai lombkorona nélküli sétány után víz nélküli csónakázótó épült, ezúttal Máriapócson. A fejlesztéseket mintegy 20 millió forintból valósították meg.

Mint korábban megírtuk, a nyírmártonfalvai fideszes polgármester (magánszemélyként) egy lombkoronasétány megépítésére 60 millió forint uniós támogatást kapott. Csakhogy a fejlesztés megvalósítása közben tarra vágták az erdőt, így a lombkoronasétány mellől mára már a lombkorona teljesen hiányzik.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közösségi oldalán posztolt róla, hogy Máriapócson a Nyírség turisztikai kínálatának integrált fejlesztése elnevezésű, 1,8 milliárd forintból megvalósuló projekt keretében 20 millió forintot különítettek el a fejlesztésekre. Ez Hadházy szerint magában foglalja

Az országgyűlési képviselő szerint az elegendő vízutánpótlás hiánya és a lecsökkent talajvízszint miatt már régóta veszélyben volt a csónakázótó helyszíne. Elmondása szerint úgy tartották fent az utóbbi időben, hogy a mellette lévő tóból elektromos szivattyúval szívták át ide a vizet, időközben azonban megdrágult az áram, a szivattyúzás éves költsége 700 ezerről 6 millióra emelkedett volna a tavat üzemeltető vállalkozónak, így felmondta a szerződést.

Az ügyben kerestük a máriapócsi polgármestert is, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Rovatok