Index Vakbarát Hírportál

Simicskó István szerint a gyerekek reggeliként tekintenek az energiaitalra

2023. október 6., péntek 12:57

Sajnos már egészen fiatalok körében elterjedt az energiaitalok rendszeres fogyasztása, amely a pedagógusok tapasztalatai szerint az iskolában is hátrányosan hat a diákok koncentrációjára, viselkedésükre, sőt a személyiségükre is, orvosi vélemények szerint pedig rendkívül káros főleg egy fejlődő fiatal szervezet számára – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője pénteken az MTI-vel.

Simicskó István tájékoztatása szerint egy nagyon komoly kérdésre kerülhet végre pont, ha az Országgyűlés elé kerül a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőink javaslata. Hozzátette, hogy az energiaitalok fogyasztása extrém esetben már tragédiát is okozott.

Az energiaitalok fogyasztása megnöveli a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét, rendszeres fogyasztásuk függőséghez is vezethet, ráadásul hosszú távon a pszichés állapotunkra is jelentős hatással lehetnek ezek az italok. Pedagógusaink ezeket a jeleket már napi szinten látják – hangsúlyozta a politikus.

Rendkívül szomorúnak tartom, hogy a legtöbb fiatalnak fogalma sincs, hogy amikor egy italt elfogyaszt, mit is juttat be a szervezetébe. Nem is beszélve arról, hogy milyen mennyiségben, mekkora adagokban. Szörnyű, hogy kora reggel az iskolába menet fiatalokat lehet látni, ahogy kezükben energiaitallal várnak a villamosra vagy buszra, és mintegy reggeliként tekintenek ezekre az italokra

– fogalmazott Simicskó István.

Hozzátette, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja abban hisz, hogy a fiataljaink jelentik a jövőt, ezért minden olyan javaslatot, mely a gyermekeinek védelméről szól, támogatni fog a parlamentben.

Első helyen a gyermekek egészségét kell szem előtt tartanunk a döntés meghozatalakor, így felelősen gondolkodó emberként, szülőként arra a következtetésre jutottunk, hogy az energiaitalok forgalmazását és hozzáférhetőségét korlátozni szükséges a 18 év alatti fiatalok számára – jelentette ki.

Közölte, a kormányzat stratégiai célja egy fizikailag és mentálisan is egészségesebb ifjúság felnevelése; csak egy egészséges, vagy legalábbis egészségesebb nemzet reagálhat a jövő nagy kihívásaira, léphetünk együtt a még sikeresebb fejlődés útjára.

A gyermekvédelmi intézkedések kibővítése és a fiatalok egészségére veszélyeket rejtő fogyasztási szokások visszaszorítása is ezen célkitűzés elérésében játszik fontos szerepet

– fejtette ki.

Minden, gyermekét és unokáját féltő szülő, nagyszülő fel tudja ismerni és mérni a lehetséges kockázatokat, hiszen ők azok, akik a legjobban ismerik gyermekeiket, ők azok, akik a legapróbb változásokat is azonnal észreveszik rajtuk – közölte Simicskó.

Rovatok