Index Vakbarát Hírportál

Autós üldözés után futva menekült a dunaújvárosi ámokfutó

2023. október 7., szombat 06:02

Üldözőbe vettek a rendőrök csütörtök délután egy sofőrt, aki többször is eltiltás hatálya alatt vezetett. Az autós üldözésről felvételt is készítettek.

A rendőrök október 5-én Dunaújvárosban figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt ismert autósra – közölte a police.hu. A férfit először megkülönböztető fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani, de a sofőr még nagyobb gázzal hajtott tovább. 

Az ámokfutó egy szemből érkező rendőrautót, egy keresztben álló kocsit és egyéb terepakadályokat is sikerrel kikerült.

Menekülése végül kudarcot vallott, autóját egy parkolóban hagyta, és futásnak eredt.

A rendőrök néhány méter után elfogták. Mint a rendőrség írta, nemcsak Dunaújvárosban, de Kalocsán és az V. Kerületi Rendőrkapitányságon is büntetőeljárás folyik az elkövetővel szemben. A bíróság korábban jogerősen eltiltotta a sofőrt a vezetéstől.

A férfit az elmúlt néhány hónapban többször is elkapták a rendőrök. Előfordult, hogy úgy próbált elmenekülni, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát. Egy másik esetben csak azért tudták megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. 

A dunaújvárosi férfit a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – tették hozzá.

Rovatok