Index Vakbarát Hírportál

A Sándor-palota saját halottjának tekinti Sólyom Lászlót

2023. október 8., vasárnap 17:08

Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót, Magyarország néhai köztársasági elnökét! – írta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Sólyom László nemzetközileg elismert jogtudós volt, akinek előbb a Nemzeti Kerekasztal résztvevőjeként, majd az Alkotmánybíróság első elnökeként meghatározó szerepe volt a rendszerváltoztatásban, a demokrácia és az életünket meghatározó alkotmányos keretek megteremtésében – áll Novák Katalin közleményében.

Hálás vagyok, hogy megosztotta velem tapasztalatait

– fogalmazott a jelenlegi államfő.

Hozzátette: Sólyom László néhai államfőt a Sándor-palota saját halottjának tekinti. Emlékére félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a Sándor-palotánál.

Mint megírtuk, a volt köztársasági elnök titkársága vasárnap azt közölte, hogy Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el. A volt köztársasági elnök 81 éves volt, akitől Orbán Viktor jelenlegi és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is elbúcsúzott.

Sólyom László nem készült jogásznak, pláne politikusnak vagy állami csúcsvezetőnek. A tudományos kutatómunka volt az ő terepe. Otthon szeretett dolgozni. Állva. Mert ha az ember leül, hajlamos elkényelmesedni. Semmit sem utált jobban, mint a szellemi tunyaságot. A volt köztársasági elnökről írt nekrológ ide kattintva

olvasható el.

Rovatok