Index Vakbarát Hírportál

Gyerekkel kötekedett, és a honvédséghez is be akart törni az újbudai rendőrgyilkos

2023. október 10., kedd 09:06

Kedden reggel először jelent meg a bíróságon az újbudai rendőrgyilkosság vádlottja, Sz. Szilárd. Az előkészítő ülésre a bv. kommandósai kísérték be a Fővárosi Törvényszékre, ahol a két sérült rendőr mint sértett is megjelent.

Az ügyész vádismertetéséből kiderült, hogy a tragédia előtt egy négyéves gyerekkel kötekedett Sz. Szilárd, majd egy furgonnal a szolnoki honvédségi bázishoz ment, és követelte, hogy engedjék be nemzetbiztonsági okok miatt. 

Az ügyész után Szabó Judit, a tanácselnök vette át a szót, aki az előkészítő ülés menetét ismertette a vádlottal. Sz. Szilárd részben beismerte a tettét, azt például nem tagadta, hogy megszúrta a sértetteket. Mivel nem ismerte el teljességében a bűnösségét, ezért a bírónő tárgyalásra utalta az ügyet.

Vallomást tett a rendőrgyilkos

Egy rövid szünet után Sz. Szilárd vallomást akart tenni. Elmondása szerint a lépcsőházban nem úgy történtek a dolgok, ahogy a vádiratban szerepel. A vádlott szerint a második motozásnál már az egyik rendőr meg akarta őt ütni. 

Amikor a földön voltunk Péterrel, akkor Péter rám akart mászni, ezért szúrtam meg.

A vádlott részletes beszámolója szerint kirohant a Fehérvári útra, majd begörcsölt a vádlija, és ezért elhasalt az aszfalton. Állítja, hogy nem történt figyelmeztető lövés a rendőrök részéről. Emlékei szerint mosolyogva köszöntek el végül. 

Kérdésre elárulta, hogy amfetamint szedett hosszú ideje, rendszertelenül.

Sz. Szilárd a szolnoki incidensről elmondta, hogy felbosszantotta, amiért nem vették komolyan a honvédségnél, pedig konkrét kéréssel fordult az őrhöz. A helikopterbázishoz végül a rendőrök is kiérkeztek, akiknek nem akarta megadni az adatait. Az emelt hangon előadott vallomása szerint egyenruhások végül leteperték, és állítja, hogy halálfélelme volt a rendőri fellépés miatt. 

Kérdésre, hogy miért ment a szolnoki laktanyához a XI. kerületből, azt felelte, hogy eltévesztette a lehajtót. Azért kereste fel a katonaságot, mert furcsa üzenetek jelentek meg a telefonján és a TikTokon. Félt a megfigyeléstől, és ezt szerette volna tisztázni az egyenruhásokkal. A kisgyerekkel is azért kötekedett, mert úgy gondolta, a kicsi nem az igazi anyjával sétált, esetleg a nő őt is megfigyelte.

Mindig kedveltem a rendőröket, jól kijöttem velük.

Állítja, hogy nem volt problémája velük, csak egy garázdaság miatt vitték be, de akkor is jól elbeszélgettek. Ebben az ügyben felfüggesztett büntetést kapott, és állítja, nincs benne rossz érzés a rendőrökkel és a bírósággal kapcsolatban. 

Bontókalapáccsal ment neki az ajtónak

A Lecke utcai lakótelepen történtek akkor kezdődtek, amikor egy idős asszony lakásából azt hallotta Sz. Szilárd, hogy fuldoklás hangja szűrődik ki. Mivel nem reagált a nő a dörömbölésre, ezért szerzett egy bontókalapácsot, és betörte a nő ajtaját. Csak ezek után jött rá, hogy nem volt szükség az ő segítségére. A helyszínen megjelent rendőrökkel ezt követően kezdett el dulakodni.  

Mint arról korábban beszámoltunk, 2023. január 13-án este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr, Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

A rendőrség tájékoztatása szerint Baumann Péter – aki családalapításra és esküvőre készült párjával – kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

Az ügyészség börtön helyett kényszergyógykezelést kért az újbudai rendőrgyilkos ellen, ugyanis megállapították róla, hogy elmebeteg. Fürcht Pál főügyész elmondása szerint a támadó férfi betegségének egyik tünete az irracionális téveszme, ez okozta a gyilkosság éjszakáján is a problémát.

(Borítókép: Porkoláb Zsófia / Index)

Rovatok