Index Vakbarát Hírportál

Krisztus tanításaira emlékeztetné Orbán Viktort Margaret Atwood

2023. október 11., szerda 17:34

A szolgálólány meséjének világhírű kanadai íróját Gulyás Márton kérdezte. Az íróra akkora hatást gyakorolt az 56-os forradalom, hogy még verset is írt róla. Az is elmondta, hogy a magyar miniszterelnököt leginkább Krisztus tanításaira emlékeztetné, főként a felebaráti szeretetre, valamint az irgalmas szamaritánus példázatára.

Margaret Atwood a Partizánnak adott húszperces interjút, amelyet az október 11-én induló – a Fővárosi Önkormányzat, a Political Capital kutatóintézet és a CEU Demokrácia Intézete által közösen szervezett – Budapest Fórumon is levetítettek az esemény egyik nyitóbeszédeként – írja a 24.hu.

Gulyás Márton először a kortárs demokráciákat érő legnagyobb kihívásokról kérdezte Atwoodot, aki emlékeztetett arra, hogy a korai demokráciákban elég limitált a választójog.

Idővel a kizárt csoportok, például a nők, szavazati jogot kaptak. Ők pedig olyasmikre szavaztak, ami nekik szimpatikus. »Ajjaj, kínos!«

– mondta.

Szerinte probléma lehet az is, hogy fejnehézzé válik a pénzügyi struktúra. A középosztály elmorzsolódása pedig indulatokat gerjeszt, ami az autokraták felemelkedésében segít.

Ezt követően Atwood a forradalmakról kezdett elmélkedni, és ennek kapcsán szóba hozta 56-ot is.

Vannak népi felkelések is, például én vagyok olyan idős, hogy emlékezzek az 1956-os forradalomra is. Tizenhat éves voltam, és nagy hatást gyakorolt rám. Írtam róla egy elég rossz verset, amit megtaláltam a korai verseim között.

– mondta, hozzátéve, hogy sokakat ismer, akik akkor disszidáltak Magyarországról és a kanadai művészközeg tagjai lettek. 

Végül Gulyás arra is rákérdezett: miről beszélgetne Orbán Viktorral? Atwood azt felelte, hogy a kereszténység meghatározásairól beszélne vele, mert szerinte sokan úgy beszélnek manapság a kereszténységről, hogy fittyet hánynak annak alapvető tanaira. 

Köztük Krisztus legfontosabb tanításaira, amik között ott szerepel: »Szeresd felebarátod! És bánj úgy másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak.« Alapvető aranyszabályok.

– mondta, majd kijelentette, ha ezzel szembemegy valaki, az szerinte kereszténység Krisztus nélkül, ami valójában nem is kereszténység.

A végtelenségig folytathatnám, de szerintem erről beszélnék vele. Ha nem szereted a felebarátod, bárki legyen is az, nem követed Krisztus tanításait. És emlékeztetném az irgalmas szamaritánus példázatára. Kezdésnek megteszi

– tette hozzá.

A teljes beszélgetést szerda estétől lehet majd megnézni a Partizán YouTube-csatornáján.

Rovatok