Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a NAV korábbi felső vezetője ellen

2023. október 11., szerda 16:49

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt felső vezetője és több társa ellen. A vezető beosztású személy hivatali helyzetével visszaélve követett el bűncselekményeket.

A vádirat szerint a NAV vezető beosztású dolgozója bizalmas, majd korrupciós kapcsolatot alakított ki egy debreceni vállalkozóval. Az üzletember érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok 2013-tól szerződésekkel nyújtottak egymásnak több milliárd forintos kölcsönöket. A cégek egy részével szemben később kényszertörlési, illetve felszámolási eljárás indult – írja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Hozzátették, a vállalkozó tartott tőle, hogy a cégeivel szemben eljárásokat indíthat a NAV. A férfi megállapodott az adóhatóság felső vezetőjével abban, hogy műszaki cikkekért és készpénzért cserébe a NAV-os figyelemmel kíséri a cégeket érintő eljárásokat, információkat ad róluk. Emellett a felső vezető kedvezően befolyásolja az eljárásokat a vállalkozó számára – olvasható a közleményben.

Az adóhatósági vezető – a hivatali pozícióját kihasználva – konkrétan befolyásolta az adóhatósági eljárást.

Ezért cserébe 3,5 millió forint értékben vett át műszaki cikkeket, és további 1000 euróval is gazdagodott. 

A korábbi adóhivatali munkatárs egy másik debreceni vállalkozóval is hasonló korrupciós kapcsolatot alakított ki. Tőle a segítségért cserébe 4 millió forint értékű gépkocsihasználatot és gépkocsivásárlásban nyújtott kedvezményt kapott.

Tagadta bűnösségét a NAV volt vezetője

A nyomozó főügyészség indítványozta, hogy a vádlottat – amennyiben beismeri a tettét – ítéljék 7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 8 millió forint pénzbüntetésre. Továbbá kezdeményezték, hogy tiltsák el a közszolgálati jogviszony gyakorlásától is.  

A bíróság mindezen felül vagyonelkobzást is kért a nagy értékű műszaki cikkekre – tették hozzá a közleményben.

Rovatok