Index Vakbarát Hírportál

Rákkeltő anyagok lepik el az óbudai Duna-partot

2023. október 12., csütörtök 18:44

Az egykori Óbudai Gázgyár melletti Duna-part folyamatos szennyezettség alatt áll. A Greenpeace már lassan három évtizede kötelezte a felelősöket, hogy távolítsák el a méreganyagokat, de nem sikerült elérniük, hogy ezt végre is hajtsák. 2018-ban méréseket végeztek, hogy megnézzék, milyen is a tényleges állapot a Duna-parton, öt évvel később pedig ismét felmérték, milyen mértékben van jelen a rákkeltő méreganyag a vízparton.

A 2018-as mérést követően a Greenpeace egyből jelezte a méreganyagok óriási mennyiségének jelenlétét az óbudai Duna-parton, és követelték a kármentesítés azonnali végrehajtását a volt Óbudai Gázgyár jogutódaitól. 

Elfogadhatatlan, hogy mérgek folynak az ivóvízbázisba, illetve az is, hogy nincs semmi jele annak, hogy mikor kezdődhet meg a mérgek eltávolítása

– fogalmazott a zöldszervezet, minekutána öt év elteltével sem tapasztaltak előrelépést az ügyben, mivel az illetékesek folyamatosan eltolják a mentesítés határidejét. 

Hétfőn ismét mintát vett a szervezet az elhagyatott Duna-parti területen, ahol „bűzös, olajos folyadék” terjeng – még mindig. 

Korábban az arzén mellett rákkeltő benzolt, mérgező PAH-okat találtak

a talajvízre megadott határértékhez képest sokszoros mennyiségben a talajból szivárgó vízben. A legfrissebb kármentesítési határidő a záródokumentumok benyújtására 2024. december 31-e (melyet 2022 decemberéről hosszabbítottak meg), a felszín alatti vizekre vonatkozó mentesítés pedig 2026. április 30-a (2024 áprilisáról).

Az idei pontos méréseket a Duna-parti terület állapotával kapcsolatban néhány héten belül teszi közzé a Greenpeace.

Rovatok