Index Vakbarát Hírportál

Elítélték az M2-es autópálya ámokfutóját, akit a váci rendőrök filmbe illő módon kaptak el

2023. október 12., csütörtök 16:20 | aznap frissítve

Börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki még augusztus elején száguldozott az M2-es autópályán, és menekülés közben az őt üldöző rendőrautónak kormányozta az autóját.

Mint megírtuk, 2023. augusztus 1-jén 7 órakor a férfi Vácon közlekedve – a többszöri fény- és hangjelzés ellenére – nem állt meg a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a forgalmas M2-es autóút irányába, majd a főúton esetenként 200 kilométer/órás sebességgel haladt tovább.

A vád szerint az elkövető több közlekedési szabályt is súlyosan megszegett miközben menekült a rendőrök elől: átlépve a záróvonalat, a szembejövő autókat fékezésre, illetve lehúzódásra kényszerítette.

Továbbá többször szándékosan nekiütközött az őt követő rendőrautóknak, illetve sokszor intenzíven fékezett, hogy vészfékezésre kényszerítse a mögötte haladó szolgálati kocsi sofőrjét. Ezzel veszélyeztette annak utasait és akadályozta a rendőri intézkedést.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával egyetértve a bíróság – az elkövetés óta letartóztatásban lévő – fiatal férfit

5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint elrendelte a korábban kiszabott 6-6 hónapos, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés-büntetések végrehajtását.

A férfi vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többszörösen büntetett, jelenleg is számos büntetőeljárás folyik ellene, és kétszer ítélték már el eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott valamint védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a férfi letartóztatását a másodfokú döntésig fenntartotta – olvasható az ügyészség közleményében.

Rovatok