Index Vakbarát Hírportál

Budapesten már két „haragos Hamász” gyűlést tiltott be a rendőrség

2023. október 13., péntek 11:47

Gyűlést jelentettek be péntek délutánra a Külügyminisztériumhoz, de ezt a hatóságok megtiltották. Később újrapróbálkoztak, de erre is nemet mondott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Rövid időn belül már két gyűlést tiltott be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), pénteken és szombaton se vonulhatnak utcára a szimpatizánsok. A rendőrség péntek reggel, röviddel Orbán Viktor rádióinterjúja után jelentette be, hogy a péntek délután négyre tervezett gyűlésre nem adnak engedélyt.

Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán október 13-án Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani. A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely e napra a »harag kimutatására« szólítja fel híveit az egész világon.

A közlemény szerint az esemény alkalmas lenne a közrend és a közbiztonság megzavarására, így megtiltották a gyűlést. Ha valaki mégis részt venne rajta, azt a későbbiekben szankcionálhatják.

Az első bejelentés után egy magánszemély ismételten próbálkozott a gyűlés bejelentésével, ezt már szombatra tervezte volna, és az V. kerületben. A BRFK azonban erre a megkeresésre is elutasítóan válaszolt. Közlésük szerint Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni.

Péntek délután újabb közleményt adott ki a BRFK, amely szerint vasárnap reggel nyolc óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten.

A fokozott ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása.

Orbán Viktor a Kossuth rádióban tett reggeli interjúban elmondta, hogy egyelőre nincs tudomásuk Izraelben meghalt magyar állampolgárról, és ki tudtak onnan hozni mindenkit, aki el akarta hagyni az országot. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy a konfliktust lokalizálni kell. Most ugyan háború van, de ez a háború a terrorizmus ellen zajlik, nincs államközi háború. Veszélyt, nagy bajt az jelentene, ha egy arab–izraeli háború is kitörne, az destabilizálná a térséget, és Magyarországon is érezhető lenne.

A bejelentett gyűlések és a hetedik napja tartó háború hatására Megyeri Jonatán rabbi, az EMIH kommunikációs igazgatója a kérdéseinkre küldött válaszában elmondta, hogy megerősítették az épületeik védelmét. 

A hazai rendvédelmi szervekkel és hatóságokkal szoros együttműködésben iskoláink, zsinagógáink és más intézményeink a korábbinál is szigorúbb, állandó fegyveres védelmet kaptak. Sajnos az elmúlt napokban több gyanús eset is volt, melyek mindegyikét a rendvédelmi szervek és biztonsági szolgálataink hathatós segítségével sikerült azonosítani, és azokkal szemben kellő hatékonysággal eljárni.

(Borítókép: Egy palesztin zászlóba burkolózott tüntető sétál a francia rendőrök előtt a palesztinokkal való szolidaritásból tartott nem engedélyezett tüntetésen a dél-franciaországi Nimes-ben 2023. október 11-én. Fotó: Sylvain THOMAS / AFP)

Rovatok