A hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek felkészültek arra, hogy a hideg beköszöntével el tudják látni feladataikat – mondta el Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön egy sajtótájékoztatón. A férőhelyek kihasználtsága koránt sem 100 százalékos.
Fülöp Attila államtitkár elmondta, hogy a hajléktalanok téli ellátását megszervezték és egyeztettek a rendőrséggel, a mentőszolgálattal, a fővárosi önkormányzattal, a megyei jogú városok képviselőivel, továbbá a hajléktalanellátásban tevékenykedő szervezetek képviselőit is bevonták, mert, mint mondta:
A hajléktalanellátásban az együttműködés a legfontosabb
Magyarországon jelenleg 240 szervezet felel a hajléktalanok ellátásáért, és a feladatok elvégzéséhez rendelkezésre állnak a szükséges források a költségvetésben.
Az államtitkár beszámolójából kiderült, hogy országosan 78 százalékos a férőhelyek kihasználtsága, Budapesten pedig 77 százalékos,
Tehát van elég férőhely, igénybe lehet venni az ellátórendszer szolgáltatásait.
hangsúlyozta.
Mint elmondta, az elmúlt öt évben sosem érte el a kihasználtság országosan a 100 százalékot. A rendelkezésre álló bentlakásos férőhelyek száma pedig évek óta meghaladja a 12 ezret. A „hirtelen helyzetek megoldására” szolgáló éjjeli menedékhelyeken ugyancsak 70-80 százalék között mozog a kihasználtság aránya – jegyezte meg.
Az államtitkár hangsúlyozta:
mindenkit arra kérnek, hogy amikor a hideg eljön, vegye igénybe a szolgáltatásokat, mert a hidegben kint tartózkodni nemcsak méltatlan, de életveszélyes is
Az államtitkár szerint már csak egyetlen kérdőjel maradt a budapesti hajléktalanellátás kapcsán.
Szavai szerint a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott hajléktalanellátó hely feladatellátásában jelentkeztek nehézségek.
Azt gondolom, hogy a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni rút dolog
– kommentálta az ügyet az államtitkár, megjegyezve: a Magyar Evangéliumi Testvérközösség adótartozást halmozott fel, emiatt von le a szervezettől pénzt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hozzátette: a szervezetnek ebben a helyzetben is teljesítenie kell a kötelességeit, ahogyan azt az országban másik 30-40 intézmény is megteszi, ugyanannyi normatívával.
Közölte továbbá, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség az elmúlt 13 évben 8,6 milliárd forint támogatást kapott. A szervezet Budapesten az ellátás 5 százalékáért felel, országszerte körülbelül ezer emberről gondoskodik.