Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyi pénzből tudna kényelmesen megélni az átlagmagyar

2023. október 15., vasárnap 20:00

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke azt mondta, egyre több pénzre lesz szükség ahhoz, hogy valaki azt mondhassa, meg tud élni. Az Egyensúly Intézet legfrissebb kutatásából kiderült, mennyi is az annyi a biztos megélhetés összegét illetően.

Manapság az, aki havonta nettó 250 ezer forint körül keres, már szűkösen él. Az átlagos életvitelhez is már havi nettó 400 ezer forintra van szükség, viszont

a gondtalan élethez már nettó 600 ezer forint havi bevételre van szükségük a magyar embereknek

– derült ki az Egyensúly Intézet szeptember havi közvélemény-kutatásából. 

A válaszadók 4 százalékának nincs egyáltalán havi bevétele, 46 százalékuk keres átlag alatt, tehát havi 250 ezer forint alatt, és csupán 37 százalék éri el az átlagos minimumot. Az eredmények között nem szerepelt átlagon felül kereső válaszadó – tehát havi 600 ezer forintos vagy azon felüli bevétellel rendelkező. 

Megemelkedett az a szint, amire azt mondjuk, gondtalanul. Na most az nem azt jelenti a felmérésben, hogy semmi gondja nincsen, hogy dőzsöl, hanem ha beüt egy kellemetlen dolog, egy gázszámla, ami nagyobb, mint a szokásos, akkor ki tudja fizetni

– mondta Bod Péter Ákos, a MNB korábbi elnöke az ATV-nek. 

Rovatok