Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin találkozott a Nobel-díjas Krausz Ferenc szüleivel

2023. október 16., hétfő 11:43

A köztársasági elnök Facebook-oldalán osztotta meg, hogy találkozott a Nobel-díjas Krausz Ferenc szüleivel, amikor ellátogatott Fejér vármegyébe.

Novák Katalin köztársasági elnök Fejér vármegyébe látogatott, ahol nem mulasztotta el meglátogatni a Nobel-díjas Krausz Ferenc szüleit, illetve a fizikus egykori iskolájába is ellátogatott. Facebook-bejegyzésében azt írta,

Krausz Ferenc szüleivel beszélgetve megtisztelő volt a szorgalmas, becsületes emberek szemébe nézni, és köszönetet mondani minden magyar nevében.

Az iskolában az igazgatónő vezette körbe, valamint jelen volt Krausz Ferenc felesége is, akik érdekes részleteket meséltek a fizikus iskolai éveiről. Kiderült, az általános iskolában nem ő volt az egyetlen, akit Krausz Ferencnek hívtak,

ezért az intézmény falai között csak „Krausz Ferenc 2”-ként ismerték a ma már Nobel-díjas fizikust.

Az igazgatónő megjegyezte,

elismerésre méltó, hogy bárhol nyilatkozik, a családja, az iskolája és a tanárai mindig ott vannak az első helyen.

Az iskolából Novák Katalin a Krausz-házba vette az irányt, ahol a fizikus szülei könnyek között fogadták, és megtiszteltetésként élték meg a köztársasági elnök látogatását. Az államfő Krausz Ferenc kisgyermek koráról érdeklődött a szülőknél, akik elmondták,

már az első osztálytól nagyon komolyan vette a tanulást, és nagyon eleven gyerek volt. 

Szülei, majd felesége lett hátországa

Hozzátették, Krausz Ferenc mindig nagyon tisztelte a tanárait és mindazokat, akiktől tudást kapott iskolás évei alatt, egészen az egyetemig. Kiemelték, mindig is megszállottja volt a munkájának, a kutatásainak, és ez sosem csökkent az évek alatt.

Elmondták, mindig igyekeztek egy nyugodt és biztos hátteret biztosítani fiuk számára, hogy ezzel is könnyebben érhesse el a céljait. Kiemelték, mennyire hálásak a fizikus feleségének azért, amiért házasságkötésük után ő is folytatta ezen biztos hátországnak a fenntartását.

Rovatok