Index Vakbarát Hírportál

Mától lett jogerős a szekszárdi polgármester menesztése

2023. október 17., kedd 18:43

Mint annak idején beszámoltunk róla, a szekszárdi közgyűlés júniusban menesztette Szekszárd fideszes polgármesterét, Ács Rezsőt. A Kormányhivatal jogosnak találta a döntést. A döntés értelmében június 21-től a városvezető nem gyakorolhatta tovább jogköreit a Tolna vármegyei megyeszékhely élén – de mint kiderült, a közigazgatási per másodfokon folytatódott.

Az egykori polgármester kedden közzétett egy bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyből kiderül, hogy a júniusi döntés után másodfokú, jogerős ítélet csak most született – feltételezhetően azért, mert Ács Rezső megtámadta az elsőt.

„A felmentésemet kezdeményező közigazgatási perben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, ami azt jelenti, hogy ezzel egy időben a polgármesteri megbízatásom megszűnt. A döntést tudomásul vettem, és – tiszteletben tartva a bíróság kompetenciáját – elfogadom azt” – áll a bejegyzésben.

Ács ezután közli, hogy elfogadja a döntést, de nem ért egyet vele.

„Tudomásul veszem, még akkor is, ha mindez egyetlen határidő figyelmen kívül hagyása miatt történt. Egy határidő, amelyről jómagam nem tudtam – de ez nem szolgál mentségül, s amiről nyilván tudtak azok, akik ezt gondosan eltitkolták, s most biztos aduként felhasználták ellenem. Hogy miért éppen most, azt nem nehéz kitalálniuk azoknak, akik figyelemmel kísérik a kevésbé publikus városi eseményeket is, könnyen kideríthető, kinek, kiknek vagy minek voltam az útjában” – írja a posztban az egykori városvezető.

Jelen helyzetemben nincs más lehetőségem, mint elköszönni a város polgáraitól és köszönetet mondani mindazoknak, akiket ez megillet

– olvasható Ács bejegyzésében.

Rovatok