Index Vakbarát Hírportál

Kerékpárversenyen okozott balesetet Pannonhalmán, vádat emeltek ellene

2023. október 17., kedd 11:05

A Győri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a 66 éves okozóval szemben, aki a rendőri lezárás ellenére felkanyarodott a pannonhalmi körverseny pályájára, majd ott balesetet okozott.

2022 júniusában rendezték meg Pannonhalmán a Magyar Kerékpáros Szövetség Felnőtt Férfi és Női Országúti Bajnokság pannonhalmi körversenyét, amelynek versenypályájára a vád szerint felkanyarodott a 66 éves elkövető. Mikor az élbolyt felvezető motoros rendőr utolérte a terheltet, fény- és hangjelzéssel és kézjelzéssel is jelzett neki, hogy az út jobb oldalára húzódjon le.

A vádlott a rendőri jelzésnek nem tett eleget, jobbra húzódás helyett úgy döntött, hogy balra, egy kapubejáróba kanyarodik be. Azonban nem győződött meg arról, hogy az élbolyban haladó négy versenyző – körülbelül 46-55 kilométer per órás sebességgel haladva – utolérte őt. A terhelt ennek ellenére megkezdte a balra kanyarodást, és a négy kerékpáros elé kanyarodott, akik már nem tudtak megállni, a gépkocsi hátuljának ütköztek.

A balesetben egy versenyző könnyű, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett, valamint jelentős anyagi kár keletkezett a kerékpárokban.

A terhelt közlekedése megszegte a KRESZ rendőri jelzésekkel és a bekanyarodással kapcsolatos szabályokat. Ellene közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség, mely bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Rovatok