Index Vakbarát Hírportál

Fagyos reggel, melegfrontos délután

2023. október 18., szerda 06:10

Fagyos reggel, napsütéses délután vár ránk szerdán. Csapadék nem valószínű.

Hideg lesz a reggel, a korai hőmérséklet épphogy eléri az 1 Celsius–fokot, így érdemes lesz réteges öltözetben indulni a munkába és az iskolába. Napközben sok napsütésre számíthatunk, így a levegő is felmelegszik,

a napközbeni maximumok 13 és 18 fok között alakulhatnak. 

Délután növekedni kezd a fátyolfelhőzet, estére pedig teljesen beborul az ég, azonban csapadék nem valószínű. A szél az északnyugati országrészben megélénkül, Sopron környékén pedig kifejezetten erős széllökések kísérhetik a déli-délkeleti szelet. 

Érkezik a melegfront

Szerda este eléri hazánkat a melegfront, először a délnyugati oldalon. Ennek hatására érzékelhetnek fejfájást, vérnyomás-ingadozást és bágyadtságot is az erre érzékenyek.

Mivel hűvösen indul a reggel, nagy lesz a megfázásveszély és alacsony lesz a hőérzet is, ezért fokozottan figyeljünk a réteges öltözködésre.

A megélénkülő szél fokozhatja az érzékenységi tüneteket, továbbá nyugtalanság és ingerlékenység is felléphet hatására. Azonban, a napsütéses idő kompenzálhatja a kellemetlenségeket, és jó közérzetet biztosíthat számunkra – írja az Időkép.

Időkép

Rovatok