Index Vakbarát Hírportál

Holttestet találtak egy ózdi horgásztóban

2023. október 18., szerda 13:53 | aznap frissítve

Egy ózdi horgásztóból került elő Szurdoki Gábor, a Thysta néven ismert rapper holtteste. A rendőrök hétfő délután közölték a tragikus hírt az előadó édesapjával.

Egy halőr talált rá egy ózdi horgásztóban a Thysta néven ismert rapper holttestére – adta hírül a Bors.

A tragikus hírt hétfő délután közölték a rendőrök az előadó hozzátartozóival. Az édesapa a lapnak elmondta, hogy rossz előérzete volt, mivel már másfél hete nem volt információja a fiáról.

A rendőröktől megtudtam, hogy a fiam halálának körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy megölték

– nyilatkozta megtörve Szurdoki Gábor édesapja a Borsnak.

Megjegyezte, hogy a halál pontos okát csak az igazságügyi boncolás után tudják meg. A rappert tehetségesnek tartotta, viszont, mint mondta, „sajnos hiányzott belőle a kitartás”. Korábban két egyetemet is elkezdett, de nem fejezte be azokat. Az édesapa szerint Szurdoki Gábor túlságosan öntörvényű volt. 

A lap azt állítja, hogy  Thysta jól ismerte Majkát is: ő írta az ismert rapper egyik zenéjét. Majka szerda délután a közösségi oldalán reagált a hírre. Azt írta, hogy a híresztelésekkel szemben nem ismerte személyesen a férfit.

„Mivel a mai világban sajnos az ingerküszöb jóval afelett van, hogy elég lenne közölni ezt a hírt, belekevertek engem is a főcímbe, hiszen a halál és a Majka szó használata együtt rettentően sok kattintást ér. Ha valaha is találkoztam ezzel a sráccal, nem emlékszem rá. 35 ezer ember el Ózdon, és bármilyen furcsa is, de nem mindenkit ismerek. Munkakapcsolat pedig sosem volt köztünk” – jegyezte meg a zenész. 

Rovatok