Index Vakbarát Hírportál

Schadl György borítékban vitt egy, alkalmanként két millió forintot más végrehajtó irodájába

2023. október 19., csütörtök 10:52

A Fővárosi Törvényszéken már a harmadik tanút hallgatják meg a Schadl–Völner-perben, ezúttal egy másik alkalmazottját a végrehajtói irodának, S. Tímeát. A biztonsági intézkedések miatt ő is csak videós kapcsolaton keresztül tett vallomást.

Napokon át hallgatta meg a bíróság Schadl György egykori titkárnője, F. Vivien  vallomását a Fővárosi Törvényszéken. A legutóbbi tárgyaláson megjegyezte, hogy már látja, hogy két kérdéssel cáfolhatóak az állításai, miután többször is „nem tudom” vagy „nem emlékszem” volt a válasza a védők kérdéseire. 

Csütörtök reggel folytatódott a tanúmeghallgatás, ezúttal viszont nem a koronatanúként emlegetett F. Vivienhez intézhették a kérdéseiket, hanem egy másik irodai dolgozóhoz, S. Tímeához. A nő a biztonsági intézkedések miatt szintén csak távmeghallgatással válaszolt a kérdésekre, és Tóth Erzsébet tanácselnök tájékoztatása szerint ő is egyezséget kötött az ügyészséggel még a nyomozás kezdetén. A mai napon, bírói engedéllyel, nem jelent meg az ügy másodrendű vádlottja, Völner Pál, valamint a hatodrendű, Cs. Éva is a távolmaradás mellett döntött. 

S. Tímea a vádlottak közül alig ismert valakit, volt, akit csak névről, míg mással egy-két alkalommal össze is futott egy konferencián. Az elsőrendű vádlottat viszont régről ismeri, másfél éven át dolgozott együtt vele, amikor Schadl helyettesként, de állandó jelleggel vezette a szigetszentmiklósi irodát.

Kezdetekben nem tetszett az a jövőkép, amit az irodával kapcsolatban lefestettek, de végül Schadl György meggyőzött, és végül pozitívan csalódtam

– jellemezte azt a 2018-as időszakot S. Tímea, amikor megtudta, hogy Schadl György lesz az új főnöke. Állítása szerint Schadl félrehívta dohányzás közben, hogy meggyőzze, jó lesz a hangulat az irodában, és maradjon még négyórás munkabeosztással. A tanú állítása szerint a beszélgetés után Schadl telefont ragadott, és a minisztériumba telefonált, de nem tudja, kivel beszélt.

A nő ódákat zengett egykori feletteséről, megjegyezte, hogy izgultak, amikor Schadl helyére másik végrehajtó érkezett a megüresedett pozícióra. Nagyjából egy év alatt olyannyira összebarátkoztak, hogy Schadl Györgytől kértek megnyugtatást, hogy távozása után megfelelő végrehajtó érkezik a helyére. 

Az ő irodájukban is van házipénztár, amiből a benzinpénzt, a kávét és a csapatépítéseket finanszírozták, ezekre a pénzt az ügy negyedrendű vádlottja, M. Viktor hozta a pénzt Schadltől. A készpénzt S. telefonon kérte, és bizonyítania soha nem kellett, hogy valóban arra mentek el az összegek, amire igényelték. 

Schadl nem kérdezett, vitte a pénzt

S. Tímea F. Vivienhez hasonlóan egy számítógépes táblázatban vezette a házipénztár pénzmozgásait. A kiadásokat számlák alapján könyvelték el, a bevételeket Schadl borítékban hozta az irodába.

Általában egymillió forintot hozott, nagyon ritkán hozott kettőt, ha csapatépítésre került sor. Kéthavonta kaptam a pótlást, napokon belül, ahogy én kértem

– mondta a bírónő kérdésére, hozzátéve, hogy azokat a pénzeket a páncélszekrényben helyezte el. Schadl soha nem foglalkozott vele, hogy mire ment el a pénz, nem kért magyarázatot, csak vitte a készpénzt a szigetszentmiklósi irodába. 

Schadl György a házipénztárból az egyik kolléga visszérműtétjére is adott kölcsönt, a tartozást is oda fizette vissza, másnak pedig autóvásárlásra adott pénzt. Papírt nem írtak a nagyvonalú összegekről, mindig visszafizették a munkavállalók a kapott pénzt.

2019 augusztusában megjelent az irodában az új, ebben a büntetőperben már elítélt végrehajtó, F. Miklós, aki a tanú elmondása szerint csak aláírta a papírokat, amikor kellett, de szakmailag segítségre szorult. Az iroda finanszírozását továbbra is a Schadl Györgytől kapott pénzekből látták el, de ezzel nem foglalkozott S. Tímea, azt gondolta, Schadl mentorként vesz részt az iroda életében. Úgy gondolta, hogy F.-nek nem volt elég pénze az iroda beindításához, ezért állapodhatott meg a két végrehajtó, de nem tudja, hogy konkrétan mi lehetett az egyezség tárgya.

A későbbiekben már nem Schadl, hanem M. Viktor vitte a pénzt, és az ő neve is szerepelt a táblázatban, amikor elkönyvelték a beérkező összegeket. Ezt a tanú a későbbiekben, a letartóztatások után átírta Miklósra, mert az összegnek hivatalosan a végrehajtótól kellett volna érkeznie, és így akarta védeni a főnökét.

De az soha nem volt közöttük téma, hogy milyen pénzből tartják fenn az irodát.

Schadl György, mint az irodát vezető helyettes végrehajtó több alkalommal is vett fel osztalékot a szigetszentmiklósi irodából, ez akár 10 millió forint feletti összeg is lehetett. Ez mindig készpénzben történt, és csak az irodát vezető személy juthatott hozzá. 

S. Tímea nem ismeri Völner Pált, de tudja, hogy Schadl György néha az ő irodájából is felhívta a volt igazságügyi államtitkárt. A beszámolója szerint Schadl és Völner kapcsolata közvetlen, kifejezetten jónak tűnt a beszélgetés alatt, de inkább volt szakmai és nem baráti a két férfi kapcsolata. F. Vivien emlékei szerint nagyon leterhelt volt, de emlékszik, hogy Schadl bizalmasa nem említett neki semmi olyat, hogy a budaörsi irodában szabálytalan pénzmozgások lennének. 

Az osztalékért cserébe milliós fizetést kapott a végrehajtó

S. Tímea ezek után áttér a letartóztatás utáni pillanatokra: ő egy kollégájától tudta meg, hogy letartóztatták Schadl Györgyöt, de akkor már F. Vivient sem tudta elérni a mobilján. Legközelebb a témában F. Miklóssal beszélt, aki bevallotta neki, hogy az állásáért cserébe átadta az osztalékát Schadl Györgynek. Ez alkalmanként nagyjából ötvenmilliót jelentett.

Nem lehetett volna soha végrehajtó a Gyuri nélkül, azt mondta, hogy havonta kétmilliót fizetett neki a Gyuri az osztalék teljes összegéért cserébe

– válaszolta a bírónő kérdéseire F. Miklóssal kapcsolatban S. Tímea.

Schadl viszont nem fért volna hozzá a szigetszentmiklósi iroda osztalékához, ezért félévente jelezte, hogy itt az idő kivenni a pénzt, majd S. Tímea elindította a folyamatot. F. Miklós nem ment egyedül a bankba, a tanú szerint M. Viktor is ott volt, hogy később Schadlnek elszállítsa a pénzt. A letartóztatások után egy rejtélyes telefonhívást kapott egy, magát Schadl ügyvédjének kiadó férfitól, aki szólt neki, hogy keresni fogják az ügyészségtől, de ne aggódjon, mert csak kölcsönökről van szó. S. Tímea viszont állítja, hogy F. Miklós nem kölcsönt törlesztett vissza Schadlnek.

S. Tímeát is megkereste az ügyészség, két ügyésznő rendőrök társaságában érkezett a lakásához. A kezdetektől fogva bűnsegédlet miatt gyanúsították a Szigetszentmiklóson történtek miatt, ám az ügyvédje segítségével az ügyészségen vallomást tett, hogy végül ne vádlott, hanem tanú legyen az ügyben.

Hatan már beismerték bűnösségüket

Korábban, a nyári ítélkezési szünet első tárgyalásán Tóth Erzsébet bírónő ismertette, hogy a nyomozó hatóságok újabb járműveket találtak, amelyek Schadl Györgyhöz köthetőek. Ezek között voltak autók, egy hajó és egy repülő is.

Az Index értesülése szerint a Schadl–Völner-per I. rendű vádlottja, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke és a XVII. rendű vádlottja, Schadl-Baranyai Helga képviseletében Gellér Balázs irodavezető ügyvéd indítványt terjesztett elő a Fővárosi Törvényszéknél, hogy az eljárás felfüggesztése mellett forduljon az Alkotmánybírósághoz.

Mint ismert, a per február 17-én kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. Az első három előkészítő ülésen a huszonkét vádlott nyilatkozott arról, lemond-e a tárgyalásról, és elfogadja-e az ügyészség javaslatát. Tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – döntött úgy, hogy beismeri bűnösségét.

(Borítókép: Tárgyalás 2023. májusban. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok