Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglani börtönt kapott a sályi gyilkos

2023. október 20., péntek 11:55

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a sályi emberöléssel vádolt férfit pénteken a Debreceni Ítélőtábla, helybenhagyva ezzel a Miskolci Törvényszék elsőfokú határozatát – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Fórizs Ildikó elmondta, hogy a férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, a közügyektől tíz évre eltiltották. 

A bíróság korábbi közleménye szerint az alkoholos befolyás alatt lévő vádlott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon 2020. január 29-én berúgta a sértett házának kulcsra zárt ajtaját, majd rátámadt az idős nőre, hogy pénzt szerezzen.

Az áldozatot egy 4-5 centiméter vastag, mintegy fél méter hosszú fakaróval többször fejen ütötte. Miután a sértett a padlóra zuhant, a támadó elvette a magatehetetlen nő három aranygyűrűjét, majd távozott a lakásból, és eladta az ékszereket. A pénzből alkoholt és cigarettát vásárolt.

Az áldozat koponyasérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.

Rovatok