Index Vakbarát Hírportál

MÁV: szakmai konszenzus az áruszállításról a felújítás alatt lévő 1-es vasúti fővonalon

2023. október 20., péntek 19:44

Teljes pályazár lesz három hétig felújítás miatt az 1-es vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, a vasúttársaság szakmai konszenzust dolgozott ki, hogy ezen időszak alatt is biztosítani tudja a nemzetközi teherszállítást.

A vasúttársaság közleményében ismerteti, hogy

az érintett szakaszon október 27. és november 17. között teljes pályazár lesz.

Az alépítményi hibák javítása és a talaj stabilizációja miatt átmenetileg mindkét vágányt lezárják.

A teljes pályazár ideje alatt a személyforgalmat pótlóbuszokkal oldják meg, a tehervonatok számára pedig alternatív útvonalat jelöl ki a MÁV-Volán csoport.

A tehervonatok egy része Szlovákián keresztül, illetve Székesfehérvár és Veszprém felé tud kerülni, nagyobb részük azonban a Kelenföld-Székesfehérvár-Komárom útvonalon fog közlekedni, Székesfehérvár és Komárom között dízelvontatással.

Így Magyarország a felújítás három hetes időszaka alatt is betöltheti logisztikai szerepét az európai árufuvarozásban

− hangsúlyozta közleményében a MÁV.

Rovatok