A klímaváltozás a várostervezők számára is új feladatokat adott. A nagyvárosok – így Budapest számára is egyre sürgetőbbé válik a zöldfordulat. Egy új, svéd módszer fővárosi adaptálása mutatott rá arra az ellentmondásra, hogy miközben a városlakók a fákban látják a települések klimatikus ellenálló képességének zálogát, addig az őket éltető vizet elpazarolják. A szivacsváros koncepció képviselője azonban lát lehetőséget az ellentmondás feloldására.
A Göncz Árpád egykori köztársasági elnök emlékére 2016-ban ültetett fa csupán hét évet élt. Az öntözőcsővel is ellátott növényt az elmúlt héten kivágták.
A városi fák kiszáradása többnyire két okra vezethető vissza: gondatlanságra, illetve a rossz környezeti adottságokra. A városi telepített növényzettel szembeni elsődleges elvárás, hogy megfelelő választ adjon a klímaváltozás okozta felmelegedésre és megkösse a szén-dioxidot.
A hároméves koruk körül elültetett facsemetéknek azonban a budapesti viszonyok között 25-30 éves koruk körül egyszerűen elindul az elhalásuk, kórokozók miatt éveken belül tönkremennek, a jelentkező statikai problémák miatt végül kivágják. Pedig akár 100-150 évig is élhetnének.
Hogy az ideálisnak tekinthető élettartamuk miként érhető el, erről a csütörtöki Országos Urbanisztikai Konferencián is előadást tartó Szöllősi Gábor, a Főkerttel együttműködő Greenfutura Kft. ügyvezetője azt mondja: a szivacsváros koncepció alapját képező úgynevezett Stockholm-módszerrel.
A városi környezet jellegzetessége, hogy út- és járdaépítések alkalmával, illetve közműépítések keretében a talajrétegeket nagyon erősen ledöngölik, összetömörítik, hogy a későbbiekben ráhúzott útburkolat ne süllyedjen meg. Ez azonban azt eredményezi, hogy alig marad a fák gyökerei számára élettér.
Az általános gyakorlat szerint az új telepítésű fák 1x1,5x1,5 méteres gödrébe termőföld kerül, ebbe ültetik a csemetét. Csakhogy a gyökere ebből nem tud kitörni, mert a környező talaj nagyon tömör és levegőtlen. Ilyenkor lehet megfigyelni, hogy elindul felfelé, és felpúposítja a melegebb hónapokban felpuhuló aszfaltréteget. A nem túl nagy favermek miatt a benne álló fákat nagyon gyakran kell öntözni, amit a fölötte lévő útburkolat nem tesz egyszerűvé, de még a természetes közegben is szükséges számukra a mélységi öntözés, ezért látható több helyen – mint az a Göncz Árpád emlékfája esetén is – öntöző csőnyílás.
A svéd, „szerkezeti talaj alapú rendszer” lényege, hogy nagy méretű kövek földbe építésével és a köztes részek speciális termőtalajjal történő kitöltésével ki lehet terjeszteni a fák gyökérzónáját, ezáltal az úttest alá is be tud kúszni, úgy, hogy közben az útpályánál nem okoz statikai problémát.
Nem kevésbé fontos a másik funkciója, a csapadékmegtartás. A klímaváltozás kísérőjelenségeként országszerte megjelenő villámárvizek jelentős része a csatornahálózatba kerül (ha az épp el nem dugul), onnan pedig a szikkasztó telepekre, a Dunába vagy a szennyvíztisztítóba. Mivel a Stockholm-rendszerben megépített útszerkezet pórusai nagyobbak, mint a hagyományos útépítési anyagoké, ezért beengedik és megtartják a gyorsan lezúduló csapadékot. A vízgyűjtő hálózatokból egy csövön keresztül így már közvetlenül oda vezethető a fák számára nagyon értékes víz.
A XI. kerületben, a Bartók Béla út 57. előtti területen egy pilot program keretében Budapesten is kipróbálták a közel 20 éve, Stockholmban kifejlesztett módszert. Egy fához átlagosan 15-30 négyzetméter felületet kell felásni egy méter mélyen.
Költséghatékonysági szempontok miatt elsősorban a közműépítések során mérleglik a szivacsváros koncepciónak az alkalmazását,
de például Belváros-Lipótváros Önkormányzata úgy is telepít ezzel a módszerrel fákat, hogy egyébként a területen nem zajlott kapcsolódó közműépítési vagy javítási munka. Abból is látható, hogy az V. kerület számára (főleg a nyáron kialakuló hőszigetek miatt) nem pénz-, sokkal inkább létkérdés a zöldfelület megtartása és kiterjesztése, hogy jelentős pluszköltségeket is vállaltak. Egy 15 négyzetméteres szakasz aszfaltjának feltörése és talajszerkezetének kicserélése majd visszaburkolása ugyanis 900 ezer forintba kerül, míg a burkolatcsere nélkül 400 ezer forint egy ilyen szakasz rekonstrukciós költsége. A koncepcióváltást az is jelzi, hogy már a buszmegállók esőbeállóira is futónövényeket telepítettek.
A sűrűn beépített belvárosi burkolt övezetekben a fák megtartására azonban még mindig a mesterséges öntözés a realitás. Szöllősi Gábor szerint az ide telepített, ivóvizet használó öntözőberendezések használata nélkül ezek a növények egyszerűen kipusztulnának. A klímaváltozás miatt kevesebb, de egyszerre nagyobb mennyiségben lezúduló csapadékot ugyanis egyelőre még nem tudjuk a szükséges mértékben megtartani. Ahol nincs öntözőrendszer kiépítve, ott a kerületi önkormányzatok vagy a Főkert járművekről végzi az öntözést. Ez sem a természeti erőforrás szempontjából, sem gazdaságilag nem fenntartható hosszabb távon. Ám mivel a város klimatikus ellenálló képességét egyértelműen a fák biztosítják, még egy jó ideig kénytelenek leszünk ennek az árát saját ivóvizünkkel megfizetni.
Arról már a kertészeti szakmában konszenzus van, hogy a platánfák nem valóak városi környezetbe a gyakori bakteriális, gombás, illetve rovareredetű megbetegedései miatt.
Most annak a kutatása folyik, hogy mely fafajok lesznek képesek alkalmazkodni a 40-50 év múlva várható, növekvő hőmérsékleti viszonyokhoz, illetve a városi zajos, állandóan rezgő környezethez.
Ilyenek lehetnek a különböző juharok. Bár esztétikai szempontok alapján eddig a sétányokra, körutakra azonos fajú fákat telepítettek, a várostervező szakemberek most arra törekszenek, hogy biodiverz fasorok, azaz különböző fák alkossanak sort a hosszú utak mentén, mert így – a jelenben meghozott esetleges rossz döntés miatt – nem kell feltétlenül kivágásra ítélni az egész ott lévő állományt.
(Borítókép: Göncz Árpád néhai köztársasági elnök mellszobra Óbudán. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)