A Facebookon toboroztak romákat Paksra a Paks 2 beruházás munkálataira. A mára már többnyire törölt posztokban több ezer munkahelyről beszéltek, de az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) gyanút fogott. Végül Süli János, a paksi választókerület kormánypárti (KDNP-s) parlamenti képviselője, az atomerőmű bővítéséért felelős volt tárca nélküli miniszter tisztázta, hogy egyelőre nincs szükség ennyi munkaerőre a beruházásnál.
Több hirdetés is terjedt a közösségi médiában arról, hogy a Paks 2 beruházáshoz keresnek segédmunkásokat. Egy videóban például a Népszava szerint elhangzott, hogy jövő nyár elejéig mintegy 2300 emberre lesz szükség Pakson, idén első körben „több mint 500 segédmunkást” tudnak munkába állítani.
Ebben azt állították, hogy reggel 7 és délután 5 között kell dolgozni óránként 1700 forintért, sőt egy 4-5 évre szóló szerződést is ígértek. A jelentkezéshez pedig a megadott e-mail-címre kellett elküldeni a lakcímkártyájuk, személyi igazolványuk, adó- és tb-kártyájuk másolatát.
Azonban az ORÖ több képviselőjének is gyanúsak lettek a hirdetések, mert egyrészt nem tudtak róla, hogy ekkora munkaerőigénye lenne a beruházásnak, másrészt több olyan személy is hirdette a lehetőséget, akiknek előélete nem makulátlan.
Végül a helyi roma vezetők, vállalkozók és ORÖ-s politikusok megbeszélést tartottak Szekszárdon, amelyen részt vett Süli János is, aki elárulta, hogy jelenleg csupán egy 5 méter mély munkagödörből hordják ki a földet Pakson. Azonban ezt is munkagépekkel végzik és csak kevés „kiszolgálómunkára” van szükség. Tehát szerinte a toborzás ekkora mértékben egész biztosan nem folyik a projekt munkálataira.
A roma közéletben terjedni kezdett a hír, hogy a fiktív állásajánlatokkal valójában csak a jelentkezők személyes adatait akarták megszerezni. Emiatt Lakatos Oszkár, az ORÖ megbízott elnöke ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen személyes adatokkal való visszaélés miatt. Lőcsei Lajos, a Momentum roma parlamenti képviselője a paksi munkaerő-toborzás ügyében írásbeli kérdéssel fordult Szijjártó Péterhez, illetve az ügyészségen tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Lakatos Oszkár úgy tudja, a jelentkezők száma elérheti a 10-15 ezret.
Az ORÖ megbízott elnöke reméli, a hatóságok pontosan felderítik majd, hogy a feltételezett elkövetők mit akartak kezdeni az adatokkal.