Lef*szozta a reklamáló vásárlót az Örs vezér téri IKEA egyik ügyintézője, aki az eset után a Balázsék című rádióműsorban mesélte el saját szemszögéből a történteket. Mint mondta, két hete folyamatosan munkában volt, így elszakadt nála a cérna, de tudja, hogy nem szabadott volna ilyesmit tennie. Természetesen azt is megértette, hogy az eset után az IKEA kirúgta. Elmondása szerint szeretett ott dolgozni, szép egy évet töltött a multicégnél.
Az egész sajtót bejárta az Örs vezér téri IKEA-ban történt eset, ahova egy férfi evőeszköztartót vitt vissza, a cserepultban dolgozó ügyintézőt azonban zavarta, hogy a vásárló telefonálás közben ment a pulthoz, ezért a visszajáró-bizonylaton a vevő neve helyett a „telefonáló f*sz” megnevezés szerepelt.
A Balázsék című rádióműsorban szólalt meg Dominik, az áruházlánc volt munkatársa, akit az eset után elbocsátottak. A Mandiner szemléje szerint a férfi elmondta, „nyilvánvalóan sok volt, nem így kellett volna reagálnom. Én azért annyit elvárok egy embertől, hogy legalább köszönjön, ne csak így ledobja a 395 forintos evőeszköztartóját a pultomra a blokkjával együtt, és akkor találjam ki, hogy mit szeretne. Legalább valaki odaböki, hogy visszavét, de még annyi se volt. Le tudtam utána vele kommunikálni, hogy bankkártyára vagy levásárló-kártyára kéri a visszatérítést.”
Két hete folyamatosan nyomtam, aztán kicsit elszakadt a cérna. Nyilván nem így kellett volna reagálni
– fűzte hozzá.
Elismerte ugyanakkor, hogy az IKEA nagyon korrekt módon járt el, és mivel nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban, ezért a multicég kénytelen volt elbocsátani.
Nagyon köszönök nekik mindent, nagyon korrektek voltak velem, nagyon szerettem ott dolgozni, egy éve voltam ott. Megpróbáltak megtenni mindent, minden tiszteletem az övék, de nem tudtak megtartani sajnos. (…) Én a saját véleményemet írtam a papírra, ettől függetlenül nem nyilvánulhat meg így egy ügyfélszolgálatos munkatárs
– tette hozzá.