Index Vakbarát Hírportál

Indokolatlanul sokáig tartják bent a gyerekeket a kórházak

2023. október 29., vasárnap 06:38

A Kórházszövetség elnöke, Velkey György valós problémának nevezte, hogy a kórházak a szükségesnél tovább tartják bent a gyerekeket. Indoklása szerint az intézmények sok pénzt veszíthetnek, ha gyorsan látják el a betegeket.

Egy édesanya az RTL Híradónak nyilatkozott arról, hogy gyermekének „befulladós rohamai” voltak. Mint mondta, a kezelések után már a második napon jól volt a kisfia, mégsem engedték haza. A kórház indoklása szerint azért, hogy megfigyelhessék a gyermeket. 

A csatorna felkereste az ügyben a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnökét, Szijjártó Lászlót, aki közölte, hogy nem egyedi esetről van szó. Mint mondta, sérti az orvosi etikát és gyermeknek is egyfajta bántalmazás, ha az indokoltnál tovább tartják őket kórházban.

Borzasztóan szomorú vagyok és szégyellem magam a gyerekgyógyász-társadalom helyett is.

– fogalmazott a MOK területi elnöke.

A problémát valósnak nevezte a Kórházszövetség elnöke is. Velkey György úgy látja, hogy anyagi veszteséget jelenthet az intézményeknek, ha gyorsan látják el a gyerekeket. Példaként említette, hogy a Bethesda kórháznak időnként több tízmilliós nagyságrendű veszteséget jelenthet, ha túl hamar engednek ki egy beteget.  

Mint mondta, az ápolási napok helyett érdemesebb volna az ellátást finanszírozni. A Kórházszövetség elnöke úgy tudja, hogy már folyamatban van egy jogszabálymódosítás.

Gulyás Gergely kizártnak tartja, hogy tovább tartanák bent a gyermekeket

Az RTL Híradó a szerdai kormányinfón érdeklődött Gulyás Gergelynél arról, hogy mikorra várható a finanszírozás átalakítása. A Miniszterelnökséget vezető miniszter „kizártnak tartja″, hogy egy kórház igazgatója az orvosi protokollal szemben akár egy fél órával tovább tartson bent egy gyermeket.″ Hozzátette, hogy azonnal le kell váltani″ az ilyen vezetőket.  

A Belügyminisztérium szintén reagált az ügyre. A csatornának írt válaszuk szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és ők sem kaptak megkeresést arról, hogy a gyermekeket indokolatlanul tovább tartanák bent a kórházakban. 

Rovatok