Csütörtök délelőtt folytatódott a kirúgott tanárok pere a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán. A tárgyalás fókuszában ezúttal a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének meghallgatása állt, Marosi Beatrix pedig harmadik beidézésre eleget is tett a kérésnek.
Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara, Sallai Katalin – ők azok a pedagógusok, akiket a Belső-Pesti Tankerületi Központ szeptember 30-án elbocsátott amiatt, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak.
A rendkívüli felmentést a tanárok nem hagyták annyiban, bírósághoz fordultak, mert álláspontjuk szerint aránytalan és eltúlzott volt az a jogkövetkezmény, amit a tankerület alkalmazott velük szemben.
Az elbocsátott pedagógusok már több tárgyaláson is túl vannak, az április 13-ai fordulón, ahogyan arra számítani lehetett, a bíró, Halász Krisztián felajánlotta az egyezség lehetőségét a feleknek. A felperesek ajánlata úgy szólt, hogy amennyiben létrejön az egyezség, a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltség igényétől elállnak, a végkielégítésre és a felmentési díjra ugyanakkor továbbra is igényt tartanak. Mint ismert, a visszahelyezésre vonatkozó igény már a tanárok kereseti kérelmében sem szerepelt, tavaly szeptember óta ugyanis mindannyian elhelyezkedtek.
Noha az említett ajánlatra még a bíró is azt mondta: „nem hangzik rosszul”, a Belső-Pesti Tankerületi Központ jogi képviselője, Szikora Gábor arról beszélt, nincs felhatalmazása arra, hogy az egyezséget elfogadja, így az végül nem is jött létre, így a folytatásban a tanárokat külön-külön is meghallgatták.
Nem sokkal később, a júniusi tárgyalásra már az alperest, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjét is beidézték, Marosi Beatrix ugyanakkor egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.
A következő forduló szeptember elején lett volna, a tankerületi vezető ugyanakkor gyengélkedésre hivatkozva ismét lemondta a meghallgatást, így azt végül elnapolták.
Ilyen előzmények után érkeztünk el a mai, november 2-ai tárgyaláshoz. A Tanítanék Mozgalom már reggel 8 órára szolidaritási gyűlést hirdetett a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumának Tölgyfa utcai épülete elé, ahol oktatásban vagy más területen dolgozó civilek, valamint diákok jelentek meg, hogy ily módon jelezzék: kiállnak az immár több mint egy éve elbocsátott pedagógusok mellett.
Palya Tamás a helyszínen lapunknak arról beszélt: egy régóta halogatott találkozás jöhet ma létre, nagyon kíváncsiak arra, hogy Marosi Beatrix hogyan emlékszik a tavaly szeptemberben történtekre.
Vélhetően nem ugyanúgy látjuk a dolgokat, de szeretnénk az ő álláspontját is meghallgatni
– fogalmazott Palya Tamás, hozzátéve hogy kivételes helyzetben van, ő ugyanis már találkozott a tankerületi vezetővel. Egy alkalommal akkor, amikor átvette tőle a felszólító levelet, majd másodszor akkor, amikor már a felmondólevelet kapta kézhez személyesen.
„Én már akkor jeleztem felé, hogy találkozunk a bíróságon, úgy néz ki, ma ez a nap is eljött” – tette hozzá.
Marosi Beatrix 15 perccel a tárgyalás előtt meg is érkezett a bíróságra, a jelenlévők sípszóval fogadták. A tárgyalóteremben a bíró, Halász Krisztián felvezetésében elsőként arról kérdezte a tanárok ügyvédjét, T. Tóth Balázst, hogy az eredeti keresettel összhangban továbbra is nyitottak-e az egyezségre. Válaszként egy egyértelmű igen hangzott el, azzal a kitétellel, hogy ügyfelei végkielégítésre és a felmentési díjra továbbra is igényt tartanak.
Marosi Beatrix – aki nem járult hozzá fotó készítéséhez – az egyezséget annak ellenére sem fogadta el, hogy a bíró jelezte: szerinte érdemes lenne megfontolni, mert „kérdőjeles a történet vége”, és a bíróság vizsgálni fogja, hogy valóban történt-e súlyos kötelezettségszegés, továbbá a véleménynyilvánítás szabadságát is mérlegre teszik.
Miután a tankerületi vezető megismételte, hogy elutasítja az egyezséget, Halász Krisztián úgy szólt:
Rendben, csak nehogy a gomb kerüljön többe a kabát árához képest.
Hozzátette azt is, hogy ez esetben jövő év elején születhet elsőfokú ítélet.
Ezt követően a bíró többek között az alábbi kérdéseket intézte a tankerületi vezetőnek:
Mivel a bíró az elhangzottak alapján nem értette meg, miért pont öt főt küldtek el a Kölcseyből, arra kérte a tankerületi vezetőt, hogy küldjön egy pontos listát a tavaly szeptemberi eseményekről, amin látszik, ki hányszor mulasztott.
A tárgyalás végén Halász Krisztián jelezte, hogy a következő tárgyaláson le szeretné zárni a perfelvételt, majd az intézményvezetőt is meghallgatná.
Lapunk a tárgyaláson kívül is szerette volna megszólaltatni Marosi Beatrixet, de a tankerületi vezető nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni.
(Borítókép: Halász Krisztián 2023. április 13-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)