Index Vakbarát Hírportál

Több millió forintot gyűjtöttek össze a börgöndi repülőgép-balesetben megsérült családnak

2023. november 2., csütörtök 12:58

Somogybabodon az első Jótékonysági Terepjárós OFFROAD Találkozón milliókat gyűjtöttek össze a szeptemberben történt repülőgép-szerencsétlenségben megsérült család tagjainak.

Mint arról korábban beszámoltunk, bemutatórepülés közben lezuhant egy kisrepülőgép Börgöndön szeptember 10-én. A fedélzeten két ember tartózkodott, mindketten életüket vesztették.

A repülőgép egy parkoló autóba csapódott, amely kigyulladt, hárman súlyos (egy kislány, egy nő és egy férfi), egy kisfiú pedig könnyebb égési sérüléseket szenvedett. 

A család autójához elsőként a sárosdi polgárőrök értek oda. Rögtön odarohantak, és hideg vízzel kezdték el hűteni a megégett anyukát és a kislányát. Schádl Szilárd, Karád polgármestere elmondta, hogy a szülők keresőképtelenekké váltak, és a gyógyulás hosszabb folyamat lesz, így anyagi segítségre van szüksége a családnak, ezért gyűjtést szerveztek.

Rengetegen segítettek nekik, megszervezték Somogybabodon az első Jótékonysági Terepjárós OFFROAD Találkozót is, amelynek összes bevételét a családnak ajánlották fel – írja a Bors.

Az ország minden részéről jöttek terepjárósok, és az összefogásuknak köszönhetően 3,7 millió forint jött össze a versenyen

– mondta a szervező.

„A pénzt személyesen adtuk át a szülőknek és kisfiuknak. Kislányuk az állapota miatt nem tudott ott lenni az átadáson, de megígértük, hogy mindenképpen meglátogatjuk. Egy pólót is ajándékoztunk a családnak, amelyet az összes résztvevő aláírt” – jegyezte meg.

A szervező azt is hozzátette, hogy szeretnének hagyományt teremteni a jótékonysági találkozóból, és minden alkalommal egy rászorulót támogatni.

Rovatok