Index Vakbarát Hírportál

Nagy István: Az élelmiszerellátás nemzetstratégiai kérdés

2023. november 2., csütörtök 17:20

Az elmúlt évek válsághelyzeti megmutatták, hogy az élelmiszer-ellátás, az élelmezési önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt mára világos, hogy biztonságpolitikai kérdés is − hangsúlyozta az agrárminiszter csütörtökön, a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán.

Nagy István szerint a magyar kormány legfontosabb feladata az, hogy minél több eszközt és segítséget adjon a gazdálkodóknak, termelőknek, és élelmiszeripari vállalkozásoknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a gyorsan változó környezethez.

A versenyképes jövő záloga a kormány és a tenni akaró gazdálkodók együttműködése, ennek eredménye, hogy 2010 óta az összes uniós tagállam között az 5. legnagyobb hatékonyságjavulást tudja felmutatni a magyar agrárium

− mondta a miniszter.

Nagy István rámutatott, az elmúlt bő egy évtizedben a magyar mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezősége kiemelkedő mértékben nőtt, ennek ellenére komoly előrelépésre van szükség a hozzáadott érték növelésében, amely még mindig viszonylag alacsony.

A tárcavezető a Gyermelyi Zrt.-ről elmondta,

a vállalatcsoport termékei előállítására egy teljesen zárt vertikális integrációt működtet, amely európai szinten is egyedülálló, és jelentős mennyiségi és minőségi biztonságot jelent az előállított termékeknél.

Kiemelte, hogy azokban az ágazatokban van töretlen fejlődés és biztonság, ahol a legmagasabb szintű az integráció, mert ahol az integráció 50 százalék alatti, óriási problémákat okoz a kiszámíthatóság és biztonság hiánya.

Nagy István fontosnak nevezte a magyar mezőgazdasági szereplők számára, hogy mindenki megtalálja a helyét és szerepét egy sikeres integrációban.

Az integráció a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsa, a legkisebb termelőknek is biztonságérzetre van szükségük, csak a termelői együttműködés védi meg a magyar termelőket a piac bizonytalanságától.

A miniszter arról is beszélt, hogy a malomipari termékek és a keményítő gyártásánál a Vidékfejlesztési Programban az ágazat 64 élelmiszeripari projektje nyert el támogatást 33 milliárd forintot megközelítő összegben.

Tóth Béla a Gyermelyi Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, egy malomipari vállalkozás sikeréhez megfelelő gabonatároló kell, ezért is döntöttek a beruházás mellett; a hárommilliárd forintból épített új silóikhoz 1,5 milliárd forint állami támogatást kaptak. Megjegyezte, hogy a 40 ezer tonnás kapacitású silókban hárommilliárd forint értékű gabonát tudnak tárolni.

A sajtóanyag szerint a gabonatároló-rendszer a növekvő őrlési kapacitást szolgálja, az automata ki- és betárolást, tisztítást, szellőztetést biztosító új rendszer jelentősen növeli a gabonatároló kapacitást. A beruházásnak köszönhetően az éves őrléshez szükséges búza kétharmadát tudja a vállalat a telephelyén tárolni.

A Gyermelyi liszt termékpályáját megalapozó növénytermesztési ágazata 8100 hektáron gazdálkodik, míg a központi telephelyen működő malmok teljes mértékben ellátják a tésztagyárat, miközben egyre bővül a lisztek értékesítése a hazai és a környező országok piacán.

A vállalatcsoport Magyarország egyik legnagyobb tojástermelője is, évi 170 millió darab tojást termel.

A cégcsoport az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított beruházásokra, ennek és a piac bővülésének köszönhetően növelni tudta dolgozói létszámát, amely jelenleg meghaladja az 500-at.

A nyilvános cégadatok szerint a Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt. 46,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,9 milliárd forintnyi nyereséget realizált 2022-ben, míg a megelőző évben árbevétele 27,1 milliárd, adózás utáni profitja több mint 1,2 milliárd forintot tett ki.

Rovatok