Index Vakbarát Hírportál

Schadl–Völner-per: egy volt minisztert is meghallgatnak az ügyben

2023. november 2., csütörtök 10:07

Betegségre hivatkozva a mai napon se tudta folytatólagosan feltenni a kérdéseit Schadl György F. Vivien számára, így alig egy óra alatt véget ért a csütörtöki tárgyalás. A jövő héten várhatóan Süli János egykori tárca nélküli minisztert is tanúként hallgatja majd meg a bíróság.

A múlt héten két alkalommal is Schadl György egykori bizalmasát, S. Tímeát hallgatta meg a bíróság, illetve neki tehette fel kérdéseit a végrehajtói kar egykori elnöke. A keddi tárgyalási napon S. Tímeának szegezhette kérdéseit és észrevételeit az ügy elsőrendű vádlottja, Schadl György.

A végrehajtói kar volt elnökének megszólalásából kiderült, hogy nem tudott a minisztériumnál érdeklődni a nő e-kártyájának ügyében, mivel abban nem ők az illetékesek, hanem a kártyát üzemeltető céggel beszélt. Többször is kiemelte, hogy ő csupán mentorált egyes végrehajtókat, valakinek kölcsönt adott, míg mással hosszabb távú együttműködést beszéltek meg. Csütörtökön S. Tímea több ponton is cáfolta F. Vivien állításait, majd egy baráti párbeszéddel zárult a meghallgatása. 

F. Vivient a múlt héten nem tudta idézni a bíróság, hogy folytatólagosan feltehesse kérdéseit számára Schadl György, mert időközben a koronatanú lebetegedett. A mai napon Tóth Erzsébet bírónő jelezte, hogy mostanra sem javult F. állapota, várhatóan november közepén tudják folytatni az ő meghallgatását.

A mai rövid tárgyalási napon Schadl észrevétellel élt, amiben kiemelte, hogy eddig kétmilliárd forintnyi értékben foglaltak le tőle ékszereket, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, mostanra viszont elrendelte a bíróság az elsőrendű vádlott további négy autójának, egy motorcsónakjának és egy repülőjének lefoglalását is.

Ha a bíróság úgy ítéli, akkor körülnézünk még otthon, hogy mit lehetne lefoglalni.

Tóth Erzsébet bírónő ezt követően elmondta, hogy találtak még egy autót, ami évek óta áll már Kispesten, és Schadl Györgyhöz köthető.

A Mercedest egy lakossági bejelentés alapján találták meg a hatóságok.

A lefoglalással kapcsolatban egy kisebb vita alakult ki, mert Schadl szerint már túlfoglalás történt, ugyanis őt 920 millió forintos vesztegetéssel vádolják, eközben lassan kétmilliárdért foglaltak le tőle ingatlanokat és ingóságokat.

A tárgyalás jövő héten folytatódik, többek között várhatóan Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős egykori tárca nélküli miniszter meghallgatásával.

Mint ismert, a per február 17-én kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. Az első három előkészítő ülésen a huszonkét vádlott nyilatkozott arról, lemond-e a tárgyalásról, és elfogadja-e az ügyészség javaslatát. Tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – döntött úgy, hogy beismeri bűnösségét.

Rovatok