Index Vakbarát Hírportál

Robbantással fenyegette a rendőröket a szegedi férfi

2023. november 2., csütörtök 12:19

Elrendelték annak a szegedi férfinak a letartóztatását, aki robbantással fenyegette rokonait és a rendőröket.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és a rendőröket is robbantással fenyegette – írja az MTI.

Az ügyészség közleményében az olvasható, hogy október 24-én este az 50 éves férfi szóváltásba keveredett volt házastársával, majd a közösen használt ingatlanban mintegy két liter benzint locsolt szét több helyiségben, és kijelentette, hogy meg fogja azt gyújtani.

A házban több ember is tartózkodott, akik telefonon értesítették a rendőrséget, majd az ingatlant az ablakon kimászva elhagyták. A bejelentésre két járőrpáros érkezett a helyszínre, de a férfi az intézkedő rendőrök felszólításának nem tett eleget.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető robbantással fenyegette a rendőröket is.

A bíróság az ügyészség indítványára elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Rovatok